A tárcavezető közölte, már meghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem "egyik napról a másikra" fogják a kérdést megoldani. Arra a kérdésre válaszolva, módosulhatnak-e a keretszámok, azt mondta: "igen, módosulhatnak".
A miniszter a műsorban kifejtette: minden második ember, aki elkezdi az egyetemet, nem fejezi be felsőoktatási tanulmányait, a diplomát szerzők közül pedig sokan nem a szakmájukban helyezkednek el.
Balog Zoltán közölte, meg kell nézni, mely képzésekre, diplomákra van szükség, ezeket erősíteni kell, a többinél pedig el kell dönteni, hogy invesztálnak-e bele. Hozzátette: az orvosképzésen még vitatkoznak, a pedagógusoknak sokat segítene az állam, míg a jogász- és közgazdászképzést kevésbé támogatnák (jelenleg 0 fő, vagyis senki sem kap állami támogatást ez utóbbi két szakon).
A miniszter a diákhitellel kapcsolatban azt mondta, szerinte a hallgatók pénzt nyernek azzal, hogy csak 5-7 év múlva kell visszafizetni a hitelt garantált 2 százalékos kamattal, ennek törlesztését pedig a munkaadó átvállalhatja, és a járulékokból leírhatja majd.
A rendszerből "nem pénzt akarunk kivenni, hanem pénzt akarunk betenni" - hangsúlyozta Balog Zoltán.