Az egyetemhez bizonytalan tudású, de szorgalmas diákoknak szánja a kormány a közösségi főiskolákat – mondta Klinghammer István felsőoktatási államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A közösségi főiskolán kétéves lenne a képzés, és felsőoktatási szakképzést adna a hallgatónak – mondta az államtitkár. "Ide azok jelentkezhetnének, akiknek bizonytalanabb a tudásuk annál, hogy egyetemre menjenek, de szorgalmasak és szeretnének tovább tanulni. A közösségi főiskolák elvégzésével nagyon jó védőnő, falugazdász vagy óvónő lehet belőlük" – fogalmazott Klinghammer István.
"Ez az intézménytípus lenne a piramis alja. Sajnos nálunk a szakképzés nagyon gyenge lábakon áll, alig van jelentkező, és semmiféle hírverést, népszerűsítő reklámot nem kap a képzés. Ha továbbtanulásról van szó, mindenki csak azt hangoztatja, hogy menjünk egyetemre. Ott meg aztán meghirdetünk mindenféle szakot, sok olyat is, amit nem igazol vissza a társadalom, és nem lehet vele elhelyezkedni. Rendezni kell ezt a helyzetet" – tette hozzá az interjúban.
Klinghammer szerint ezt a helyzetet úgy lehetne rendezni, hogy az új felsőoktatási struktúrában a "nemzeti tudományegyetemek" – a debreceni, a szegedi, a pécsi és a budapesti ELTE – "oktassanak sok szakot, legyen sok karuk, mesterképzésük és doktori iskolájuk is".
A következő körnél, az államtitkár által "szakegyetemeknek" nevezett intézményeknél – Semmelweis, Műegyetem, Miskolci Egyetem – fontos, hogy "minőségileg ugyanezt a színvonalat képviseljék, de ezeknek nem kell annyi kar" – fogalmazott Klinghammer István.
"A főiskolákon viszont csak alapképzéseket folytassanak, hiszen ennek az intézménytípusnak az a dolga, hogy a közvetlen gyakorlati élet legkorszerűbb tudását a legmagasabb szinten adja át, nem pedig az, hogy az ismeretlenbe való tájékozódásra készítsen fel" – mondta az államtitkár. "Legalul pedig a közösségi főiskola lenne, amelyről az imént beszéltem" – tette hozzá.
A felsőoktatási államtitkár szerint nem lenne teljesen zárt a rendszer, azaz közösségi főiskola is indíthatna alapképzést, és a főiskolákon is folyhatna egy-egy szakon mesterképzés, "ha tényleg meg tudja ütni a kellő szintet".
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
körülbelül 1 órája
-
Lekötött betétbe vagy állampapírba fektessem a pénzem?
2 órája
-
Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
3 órája
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
4 órája
-
Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
7 órája
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
19 órája
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
20 órája
- 999 évre kibérelte a stadionját egy focicsapat
- Washington Post: az oroszok azt javasolták, hogy Orbán Viktor ellen rendezzenek meg merényletet (frissítve)
- Itt egy intő jel a magyar nyugdíjasoknak – A hét ábrája
- Fordulat a munkaerőpiacon – mostanra ez vált a siker kulcsává?
- Figyelem: megint változott a jótállás, mutatjuk miben
- Tele vannak a búzaraktárak, mélyponton a húsárak: eltűntek a vevők a magyar agráriumból
- Megállt az idő? Haladékot kaptak a cégek, de nagyot hibázik, aki hátradől – Klasszis Podcast
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában 2026. március 20. 05:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
A karbamidhiány áremelkedéshez vezethet.
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Ezek a leggyakoribb használtautós csalások a szakértő szerint
12:14
-
Már vasárnaptól korlátozzák a tankolást Magyarország szomszédjában
11:33
-
A hét ábrája: láttunk már ígéretesebb adatot a magyar nyugdíjasokról
10:53
-
Mit tehetnek a cégek, ha másodállást vállalnának a dolgozók?
09:51
-
Lecsengett az Otthon Start első rohama?
08:58
-
Egymás mögött sorakozó hegyek, kristálytiszta tavak, harapnivaló levegő
08:30
-
Tenerifén tombol a Therese – a turizmus viharüzemmódba kapcsolt
05:48
-
Jó hír a bort szeretőknek: kisebb lehet a szívkockázat, mint más alkoholok esetén
05:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
05:25
-
Különleges kirándulóhely és megbízható partner: Riegersburg vára
05:04
-
Egri jelenet a Békemeneten: luxustáskáról posztolt Hadházy Ákos
11:07
-
Megkezdődött a helyreállítás a felsőtárkányi sziklaomlásnál
07:59
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
2026. március 22. 08:55
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2026. március 21. 14:37
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
2026. március 21. 16:26
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
2026. március 21. 17:17



