1p
A striákat sokan összekeverik a narancsbőrrel, főleg azért, mert ugyanazokon a testtájakon – leginkább hason, combon, csípőn, fenéken, esetleg mellen – jelennek meg
A striákat sokan összekeverik a narancsbőrrel, főleg azért, mert ugyanazokon a testtájakon – leginkább hason, combon, csípőn, fenéken, esetleg mellen – jelennek meg. Holott míg a narancsbőr a zsírsejtek kiboltosulása a bőrfelszín felé, addig a stria gyakorlatilag nyúlási, közkeletű nevén terhességi csík. Kialakulásáról és a kezelés lehetőségeiről Dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa beszélt.

A striák a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. A csíkok jellemzően nagy hízás és fogyás után jelentkeznek, esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven folytatja a testépítést. Kialakulásuk oka tulajdonképpen az, hogy a bőr alatti kötőszövet nem tud ugyanolyan ütemben növekedni, mint a bőr felső rétege, így megreped vagy elszakad - tudtuk meg az Orvostkeresek.hu-tól.

A kötőszöveti gyengeséget a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is fokozhatja, azonban sajnos a genetikai meghatározottság is negatív irányban befolyásolja a folyamatot. Így ha valakinek az édesanyja is küzdött ezzel a jelenséggel, annak sokkal jobban oda kell figyelnie a megelőzésre. Ebben a problémában ugyanis – éppúgy, mint a narancsbőrnél – főleg a nők érintettek, mivel a női kötőszövet sokkal lazább szerkezetű, hiszen csak így tud alkalmazkodni a terhességhez. Érdekes módon azonban, a stria a férfiaknál gyakoribb, mint a narancsbőr, különösen a body-builderek körében feltűnő a gyors izomszövet növekedés miatti bőrkirepedezés. Jó tudni, hogy a bőr elvékonyodása és a striák kialakulása a mellékvesekéreg túlműködésére, illetve szteroidok túl sokáig történő szedésére is utalhat.

Mit tehetünk a stria megelőzéséért?

  • Kerüljük a gyors súlycsökkenéssel, majd visszahízással járó jojó-diétát! Ez nem csak a bőr állapota, de a szervezet alkalmazkodóképessége szempontjából is fontos.
  • Már a terhesség elejétől használjuk a bőr rugalmasságát fokozó készítményeket, és amennyire lehet, szorítsuk vissza a hízást.
  • Serdülőkorban, amikor hirtelen növés vagy súlygyarapodás is előfordulhat, szoktassuk rá a tinédzsert a bőrt rugalmasító készítmények használatára.
  • Jól feszesíti és hidratálja a bőrt a mogyoróolaj, a lenolaj és a kökényolaj (ezeket mindig bázisolajba vagy testápolóba keverve ajánlott használni).
  • Az étrendre is érdemes odafigyelni a kiemelt időszakokban, hangsúlyos a napi 2-3 liter folyadékfogyasztás (ideális esetben víz). A friss és lehetőleg nyers zöldségek és gyümölcsök a magas antioxidáns tartalmuk miatt segítenek a bőr frissességének megőrzésében, de jó hatásúak még a cinkben gazdag magvak, a tojás, a máj és a szilíciumot tartalmazó teljes kiőrlésű gabonafélék és a tengeri halak.
  • A hideg-meleg váltófürdő feszesíti a bőrt és fokozza a vérkeringést.

Professzionális kezelések

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a különböző készítmények nem tüntetik el teljesen a striát, inkább csak halványítják (ez egyébként idővel mindenképpen bekövetkezik), illetve a megelőzésben van nagy szerepük. Vannak azonban olyan professzionális eljárások, amelyek alkalmasak a már kialakult csíkok hatékonyabb csökkentésére.- mondja dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa.

Az aromaterápiás testtekercselésen, a mikrodermabrázión és a mezoterápián kívül a leginkább eredményes a lézeres kezelés, amely annál hatékonyabb, minél fiatalabb a stria. A friss, vékony, felszíni striák jobban reagálnak a kezelésekre, mint az öregebb és mélyebb csíkok. Mivel azt tudomásul kell venni, hogy a striákat nem lehet tökéletesen eltüntetni, a kezeléssorozat a csík elhalványítását, vékonyítását és a stria alatti kötőszövet felszaporítását célozza. A lézerfénnyel ennek érdekében elérhető a kollagénrost képződésének elősegítése és a kapilláris értágulatok elzárása. Mindez jelentősen, 60-80 százalékban javíthat a bőr állapotán, ami mindenképpen számottevő változás.

Sokat dolgozunk és keveset alszunk
Az elhanyagolt érszűkület infarktushoz vezethet
A szakszervezetek a rezidensek pártjára álltak
Rá kell szoktatni a gyereket a reggelire!

Privátbankár

Címkék: Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG