1p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hét férfit és öt nőt választottak – és egyikük sem hivatásos asztronauta.
A 2017 NASA asztronauta osztály, a szerencsés kiválasztottak (balról-jobbra): Zena Cardman, Jasmin Moghbeli, Jonny Kim, Frank Rubio, Matthew Dominick, Warren Hoburg, Robb Kulin, Kayla Barron, Bob Hines, Raji Chari, Loral O' Hara and Jessica Watkins. Forrás: NASA/Robert Markowitz

Ugyan saját magánprojektjében már Elon Musk is dolgozik azon, hogy embereket juttasson a Vörös bolygóra, a NASA még tavaly indította el a pályázatát, hogy önkénteseket keressen a „hivatalos expedícióhoz”. Az űrközpont közleménye szerint mostanra sikerült kiválasztani a tervezett Mars-utazás asztronautáit, hét férfit és öt nőt válogattak ki a 18 ezer jelentkező közül. Pályázni egyébként bárki jelentkezhetett, orvosok, mérnökök és geológusok is akadtak a jelentkezők között.

A kiválasztottakra most egy nagyon kemény és évekig tartó kiképzés vár, ám ha alkalmasnak bizonyulnak, akkor közülük kerülhetnek ki a Marsra lépő első űrhajósok is. A jelölteknek kétéves intenzív kiképzésen kell részt venniük, hogy egyáltalán utazásra alkalmasnak minősítsék őket, és csatlakozhassanak az űrhajósok jelenleg mintegy negyvenfős aktív csapatához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG