3p
A felrobbanó rakéta és a pénzhiány sem törheti derékba másfél évtized álmát: Elon Musk Mexikóban tartott előadást az emberek Marsra juttatásáról, amire a tervek szerint a következő évtizedben sor kerülhet. Jobb rakéták, Mars-kolóniák és egy hatalmas űrlift – a Tesla-vezér terve, már amennyiben megvalósul, nagyobb mérföldkő lehet, mint a Holdra szállás.

Ahogy arról már korábban is írtunk a Privátbankár.hu-n, kedden tartotta előadását Elon Musk Mexikóban a 67. Nemzetközi Űrkutatási Konferencián, „Az ember, mint multiplanetáris lény” (Making Humans a Multiplanetary Species) címmel. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Tesla-vezér meglehetősen impozáns álmokat dédelget – és, mint az várható volt, a költségekről esett a legkevesebb szó az előadáson. A Wall Street Journal cikke szerint Musk a jelenleg is használt Falcon 9-es rakéták továbbfejlesztésével küldene emberek szállítására alkalmas járműveket az űrbe, illetve ott egy űrkolóniát építenének ki.

A Tesla-vezér elmondása szerint a felturbózott, újrahasznosítható rakéták két űrhajót, egy 100-200 fő befogadására alkalmas egységet és egy „tankert” segítenének az űrbe, utóbbi gondoskodna az embereket szállító jármű újratöltéséről, amíg megteszik a 80 millió kilométeres utat a Vörös bolygóra. Amennyiben ez sikerül, a Falcon 9-es kétszer olyan hatékony lehet, mint azok a Saturn 5-ös rakéták, amiket az 1969-ben beteljesült Apollo 11-es programnál használt a NASA. A hajókról egyébként szemléletes videót is bemutatott az előadás során:

Jó, jó, de mennyiből?

Musk előadása ügyesen elkerülte a költségek és a szükséges kormányzati engedélyek kérdését – ezzel is adva a lovat a szkeptikusok alá –, néhány számadatot azonban sikerült becsempésznie. Az elsődleges tervek között szerepel az űrutazás „elérhetővé tétele” – korábban épp a SpaceX tervezte, hogy gazdagok számára biztosít majd látogatásokat az űrbe, potom 200 ezer dollárért kínálva az élményt. A tervek szerint ezt az üzlettervet fejlesztené tovább Musk – vagyis, hogy ne csak a sztratoszférába, hanem egyenesen a Marsra juthassunk el egy „átlagos amerikai otthon” áráért.

A 14 éve alapított magán-űrvállalatot jelenleg nagyjából 10 milliárd dollárra becsülik a szakértők, Musk szerint a szükséges módosításokhoz, fejlesztésekhez és a prototípus legyártásához szintén ennyi pénzre lenne szükség. Amennyiben azonban minden „szuperjól” megy, úgy akár már tíz éven belül, élő emberrel tesztelhetik majd a technológiát, 15 éven belül pedig megkezdhetjük az utazást a Mars felé.

Van egy szabad órád? A SpaceX megosztotta a teljes előadást a csatornáján, itt megtekintheted:

Mi a helyzet az aszteroidabányászattal?

A Marsexpedíció mellett az aszteroidabányászat lehet az űrkutatás legújabb frontja. Ha egyszer a Föld kifogy a nyersanyagból, ez lehet az egyik menekülőút. A technológia még kiforratlan, a kutatások költsége pedig - bocsánat - csillagászati. Mégsem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy ki birtokolhatja majd a trillió dollárokat érő égitesteket? Magyarország talán egyetlen űrjogászát, Dr. Tari Fruzsinát kérdeztük. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Elon Musk hatalmas gyomrost kapott a bíróságon
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:45
134 milliárd dollár volt a tét.
Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
Vállalat Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 17:33
A dél-koreai óriásvállalat egyedül felel a távol-keleti ország exportjának komoly részéért. Most sztrájk fenyegeti a működését.
Vállalat Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:48
Megszólalt a dohány kiskereskedők szövetsége is.
Vállalat Új üzemet épít a Mol
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 16:06
A Mol biometánüzemmel bővíti a Szarvasi Biogázüzemet. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben olyan tisztaságú biometánt állítanak elő a biogázból, amely betáplálható az országos földgázhálózatba. Az üzem várhatóan az év végére készül el, és évente több mint 7 millió köbméter, a gázhálózatban földgázt kiváltó biometánt állít majd elő. A beruházás összhangban a MOL-csoport hosszútávú SHAPE TOMORROW 2030+ stratégiájával, tovább bővíti a MOL zöldenergia portfolióját. Ez lesz a MOL-csoport első biometánüzeme, és egyidejűleg a harmadik ilyen létesítmény Magyarországon.
Vállalat Hihetetlen energiapazarlás folyik Magyarországon, egyetért Kapitány Istvánnal a magyar tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett Masterplast befektetői napján a cég vezetői a vállalat friss eredményei mellett az új magyar kormány elképzeléseiről is beszéltek.
Vállalat A Balkánon terjeszkedik a 4iG, Jászai Gellért személyesen utazott el
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:00
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban folytatott tárgyalásokat Hristijan Mickoski észak-macedón miniszterelnökkel, valamint Aleksandar Nikoloski miniszterelnök-helyettessel a vállalatcsoport észak-macedóniai stratégiai beruházásairól és hosszú távú fejlesztési terveiről.
Vállalat Óriásit hajrázott a kínai e-kereskedelmi nagyágyú, ennyire volt elég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 08:35
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye majdnem a duplájára nőtt, bevétele mérsékelten emelkedett a cég pénzügyi negyedik negyedévében.
Vállalat Remekelt a Grafisoft Park SE az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:23
A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye az első negyedévben jelentősen, 20 százalékkal 2,67 millió euróra nőtt, összhangban a menedzsment várakozásaival – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Visszaállnak a Wizz Air Budapest-Tel Aviv járatai
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 16:57
A biztonsági helyzet javulásával a Wizz Air május 28-tól újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti légi összeköttetést – közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG