3p
Az elektromos autókkal a Földet, a visszatérő rakétákkal pedig az űrt készül meghódítani Elon Musk. Másfél évtizeddel ezelőtt még őrült álmodozásnak tűnt a Mars kolonizálása, most azonban már a NASA is a pártjukat fogja, és 15 éven belül elindulhat az első ember a vörös bolygó felé. Kérdés azonban, hogy megéri-e ezt bármelyik vállalat.
EPA/JEROME FAVRE

A technika- és az űrkutatás szerelmesei sürgősen jegyezzék fel jövő keddet, azaz szeptember 27-ét a naptárba, ekkor lesz ugyanis a 67. Nemzetközi Űrkutatási Konferencia, amin a Tesla és a SpaceX vezetője, Elon Musk is előadást tart – méghozzá a Mars kolonizálásáról. A Bloomberg cikke szerint a legközelebbi szomszédos bolygó meghódítása gyerekkori álma Musknak, egyebek mellett ennek megvalósítására is alapította 14 évvel korábban a SpaceX-et.

Mára számos hasonszőrű érdeklődőt – köztük rengeteg befektetőt és kutatót – sikerült megnyerni az ügynek. A NASA már toborozza az űrhajósokat egy 2030-ra tervezett expedícióra, a Lokheed Martin pedig elnyerte a jogot, hogy egy Mars körüli űrállomást építsen. Az ügyet ráadásul Hillary Clinton is felkarolta, kampányüzenetei közt szerepelt az amerikai űrkutatás előbbre mozdítása. Maga a SpaceX 2018-ban tervez ember nélküli űrhajót küldeni a Marsra. Az expedíciót a tervek szerint kétévente ismételnék majd, és végül 2025-ben küldenék el az első embert, nyilatkozott Elon Musk.

Lehetséges ez egyáltalán?

A Mars meghódításához azonban számos akadályt le kell küzdeni, hogy sikeres lehessen – vagy, hogy egyáltalán meg lehessen próbálni. A hidegháború időszakával ellentétben mostanáig nem volt különösebben nagy verseny az űrközpontok között, mint ami egykor a holdra szállást övezte. A lelkesedés 2012-ben kapott új lendületet, amikor a NASA-nak sikerült eljuttatnia a Marsra a Curiosity űrszondát, amely azóta is lélegzetelállító fotókat és pótolhatatlan mérési adatokat közöl a bolygóról, ezt a lelkesedést próbálják azóta is újra felszítani.

Nem mond sokat a 80 millió kilométer? Itt egy látványos ábra, hogy pontosan milyen messze is vagyunk a legközelebbi szomszédos bolygónktól. >>>

Bár a NASA-nak a saját elmondása szerint minden technikai eszköze megvan arra, hogy embert juttasson a Marsra, a jelenleg rendelkezésre álló technológia nem tenné lehetővé a hatékony utazást: még ha az űrhajósok túl is élnék a 80 millió kilométeres utat, soha nem térhetnének vissza a Földre, hacsak nem sikerül helyben üzemanyagot előállítaniuk a visszaúthoz. A kolonizálás lehetőségeit jelenleg is vizsgálják, egy csoport űrhajós jelenleg is a sivatagban élve vizsgálja, hogy hogyan lehetne életben maradni a Marson.

Ráfér egy kis lazítás

A beszéd a remények szerint egy kis időre elterelheti a közönség figyelmét a Tesla vezér vállát nyomó problémákról: bár az áprilist követő siker után még három alkalommal tudták visszahozni a SpaceX hordozórakétáját, szeptember elsején azonban felrobbant egy Falcon típusú rakéta, megsemmisítve ezzel a Nemzetközi Űrállomásra szánt utánpótlást és egy izraeli műholdat is.

A Teslánál is gondok vannak, a robotpilóta okozta haláleset mellett a nevadai sivatagban épülő új akkumulátorgyár is folyamatosan apasztja a társaság vagyonát, ami a Model 3 piacra dobása előtt nem valószínű, hogy nyereségesbe fordul. Mindezek mellett a veszteséges SolarCity napelemgyártó felvásárlása is óriási vihart kavart a befektetők körében, mivel egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy ráfizetéses lesz az ügy – arról nem is beszélve, hogy Musk saját maga mellett a bizalmasait delegálja az igazgatóságba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Elon Musk hatalmas gyomrost kapott a bíróságon
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:45
134 milliárd dollár volt a tét.
Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
Vállalat Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 17:33
A dél-koreai óriásvállalat egyedül felel a távol-keleti ország exportjának komoly részéért. Most sztrájk fenyegeti a működését.
Vállalat Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:48
Megszólalt a dohány kiskereskedők szövetsége is.
Vállalat Új üzemet épít a Mol
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 16:06
A Mol biometánüzemmel bővíti a Szarvasi Biogázüzemet. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben olyan tisztaságú biometánt állítanak elő a biogázból, amely betáplálható az országos földgázhálózatba. Az üzem várhatóan az év végére készül el, és évente több mint 7 millió köbméter, a gázhálózatban földgázt kiváltó biometánt állít majd elő. A beruházás összhangban a MOL-csoport hosszútávú SHAPE TOMORROW 2030+ stratégiájával, tovább bővíti a MOL zöldenergia portfolióját. Ez lesz a MOL-csoport első biometánüzeme, és egyidejűleg a harmadik ilyen létesítmény Magyarországon.
Vállalat Hihetetlen energiapazarlás folyik Magyarországon, egyetért Kapitány Istvánnal a magyar tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett Masterplast befektetői napján a cég vezetői a vállalat friss eredményei mellett az új magyar kormány elképzeléseiről is beszéltek.
Vállalat A Balkánon terjeszkedik a 4iG, Jászai Gellért személyesen utazott el
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:00
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban folytatott tárgyalásokat Hristijan Mickoski észak-macedón miniszterelnökkel, valamint Aleksandar Nikoloski miniszterelnök-helyettessel a vállalatcsoport észak-macedóniai stratégiai beruházásairól és hosszú távú fejlesztési terveiről.
Vállalat Óriásit hajrázott a kínai e-kereskedelmi nagyágyú, ennyire volt elég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 08:35
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye majdnem a duplájára nőtt, bevétele mérsékelten emelkedett a cég pénzügyi negyedik negyedévében.
Vállalat Remekelt a Grafisoft Park SE az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:23
A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye az első negyedévben jelentősen, 20 százalékkal 2,67 millió euróra nőtt, összhangban a menedzsment várakozásaival – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Visszaállnak a Wizz Air Budapest-Tel Aviv járatai
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 16:57
A biztonsági helyzet javulásával a Wizz Air május 28-tól újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti légi összeköttetést – közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG