3p
A Tesla vezére, Elon Musk nem csak az elektromos autózást akarja elterjeszteni, hanem az űrhajózásban is áttörést akar elérni. Most úgy tűnik, össze is jön neki: egy műholdtat az űrbe juttató rakétája visszatért, és leszállt egy hajó-drónra. Újratöltés után indulhat ismét. Végre ismét realitás lehet a többször használható űrjármű.

Lassú volt a haladás

Az űrhajózás kezdetben úgy működött, hogy a rakétát fellőtték, ami az űrhajót (vagy műholdat) Föld körüli pályára állította. Visszatérni azonban csak úgy lehetett, hogy belépve a légkörbe a légellenállás lelassította és egyben szénné égette a jármű legnagyobb részét, és csak egy hőálló kapszula érkezett le az űrhajósokkal, ejtőernyővel.

Nagy előrelépés volt az űrsikló (space shuttle), amelyik ugyanilyen elven tért vissza, de hőálló csempékkel borították, hogy elviselje az óriási hőmérsékletet, és repülőként szálljon le. Ez azonban nem vált be, két végzetes baleset volt, a második a csempék leválása miatt. A program leállt, 10 éve megint csak a kezdetleges módszerrel lehet az űrbe jutni.

A magántőke csap most bele

A lelkes vállalkozók, mint Elon Musk vagy Jeff Bezos nem nyugszanak bele a dologba, és a saját cégeik végeznek kutatásokat és kísérleteket, hogy előrelépjen a tudomány. Úgy tűnik, ez most sikerül is. Az alapelv az, hogy a rakéta első fokozata azt követően, hogy elég magasra juttatta a fellőni kívánt objektumot (műholdat, űrhajót), nem semmisül meg, hanem visszamanőverezi magát, és leszáll a földre vagy a tengerre.

A Falcon 9 indítása. Forrás: Wikimedia Commons

Elon Musk cége, a Space X most sikeresen felbocsátott egy Falcon 9-es rakétát, melynek első fokozata visszatért és leszállt egy olyan hajóra, melyen nem tartózkodott ember. Azért kellett ilyen drón, mert az előző kísérletek nem sikerültek, nagy pusztítást végezve semmisült meg a rakéta.

A rakéta egyébként egy rakománnyal telt kapszulát juttatott fel a nemzetközi űrállomásra. Szárazföldre már korábban is sikerült visszatérni egyszer, de tengerre most először. Alapesetben ugyan szárazföldre tervezik a leszállást, de előfordulhat, hogy olyan messze érkezik vissza a rakéta, hogy muszáj a tengeren leszállnia.

Csökkenő költség, felpörgő űrhajózás

A többször használatos rakéták üzemeltetése Musk szerint az űrjárművek indításának költségeit a századrészére csökkentené. Ez tenné lehetővé, hogy ténylegesen beindulhasson az űrhajózás, hisz eddig csak óriási költségekkel lehetett bármit tenni, ezért vissza is esett ez az iparág. A most visszatért rakétát többször fel akarják lőni, ha ez sikerül, megnyílik a lehetőség a sokszor használatos rakéták előtt.

Musk szerint első körben egy rakétát 10-20-szor használnának, de további módosításokkal ez akár 100-ra is felmehet. Egy üzemanyagtöltés 2-300 ezer dollárba kerül, míg maga a rakéta 60 millióba. 100-szoros felhasználás esetén így egy fellövés költsége egymillió dollár alatt lenne, míg egy felhasználásnál ez értelemszerűen 60 millió dollár körül volt.

Bezos is fejleszt

A Space X-en kívül az Amazon-alapító Jeff Bezos cége, a Blue Origin is tesztelt már sikeresen visszatérő rakétákat. Igaz, azok nem érték el a szökési sebességet, így nem jutottak ki a tényleges világűrbe, csak a világűr alatti résznek tekintett 60 km körüli magasságig. Arra is van igény, nem is kicsi: sokan fizetnek már be nagy összeget olyan utazásra, ahol ebbe a magasságba juthatnak, és lényegében az űrutazás élményében részesülnek, hisz onnan már gömbölyű a Föld.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG