Az elmúlt bő egy évtizedben három jelentősebb hullámban emelkedett a Magyarországról elvándorlók száma: a 2004-es uniós csatlakozásunk idején, a 2008-as Nagy Válság kitörése nyomán, majd az utóbb években a „bizonytalanabbá vált gazdasági és jogi körülmények miatt” – derül ki Magyar Tudományos Akadémia KRTKI KTI honlapján nemrég megjelent műhelytanulmányból. "A migráció és a magyar migránsok jellemzői 1999-2011" című tanulmány szerzői a témával kapcsolatos elméleti és empirikus munkák alapos bemutatása mellett egyebek mellett arra a kérdésre keresik a választ, hogy mely tulajdonságok teszik valószínűbbé a migrációt, illetve miként írható le a külföldön munkát vállalók profilja.
Az elemzés alapja a KSH Munkaerő-felmérése, amely a szerzők szerint annyiban alkalmas a Magyarországról hosszabb-rövidebb időre távozottak vizsgálatára, hogy háztartás-alapú, és a háztartásból más is válaszolhat az eredetileg megkérdezni tervezett válaszoló helyett, így információt kaphatnak akár az aktuálisan külföldön tartózkodó háztartástagról is.
Végzettség nélkül külföldön sincs munka
Az adatokból kirajzolódik, hogy a férfiak körében közel háromszor nagyobb azoknak az aránya, akik az országhatárokon túlról biztosítják megélhetésüket. Míg a foglalkoztatott és munkahelyük földrajzi elhelyezkedését megadó nők körében a külföldi munkahellyel rendelkezők aránya 0,33 százalék, addig a férfiak körében ez az arány 0,92 százalék.
A végzettséggel kapcsolatos eredmények azt jelzik, hogy nem a legalacsonyabb végzettségűek azok akik (a hazai lehetőségek hiánya miatt) útnak indulnak, sőt! A 8 általánost, vagy még azt sem elvégzők között a legalacsonyabb a külföldön munkát vállalók aránya. A legtöbben a szakmunkásképzőbe, vagy szakiskolában végzettséget szerzők közül indulnak útnak, míg őket az egyetemi végzettséggel rendelkezők követik a kivándorlási rangsorban.
Bár a szakképzettek és az egyetemi végzettséggel rendelkezők közötti eltérés nem tűnik jelentősnek, a szerzők szerint Magyarországon is érvényesül az a Portugáliában is megfigyelt jelenség, amely szerint az összes iskolai képzés közül a felsőfokú tanulmányoknak a legnagyobb a haszna későbbi fizetés és presztízs tekintetében. Ezért nem a diplomások, amelyek leginkább ösztönzöttek arra, hogy más országok munkaerőpiacain igyekezzenek értékesíteni munkaerejüket, hanem a kevésbé elismert és megfizetett, ugyanakkor más országban is piacképes tudással rendelkező szakmunkások.
Honnan vándorolnak ki a legtöbben?
A földrajzi eloszlást tekintve Nyugat-Dunántúlon kiugróan nagy a külföldi munkavállalók aránya, ami valószínűsíti, hogy a vizsgált adatokban megjelennek a Magyarországon lakó, de Ausztriába dolgozni kijáró – esetleg naponta ingázó vagy hétvégénként, esetleg néhány hétre kiutazó – foglalkoztatottak.
A szerzők különböző modellszámítások segítségével igyekeztek feltérképezni azt is, hogy a földrajzi régió és az iskolai végzettség együtt milyen mértékben befolyásolja a kivándorlók profilját. Eredményeik közül különösen érdekes, hogy fejlettebb területeken (Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) sokkal erősebb az iskolai végzettség hatása: míg ezekben a régiókban egy egyetemi diplomás 32-szer nagyobb eséllyel dolgozik külföldön, mint a 8 általánosnál kevesebbet elvégzettek, addig ez a szorzó „csak” négyszeres a fejletlenebb területeken.
Másrészt valamelyest eltér az egyes végzettségi kategóriák egymáshoz való viszonya a két modellben. Míg a fejlett területeken a következő a három legmagasabb esélyhányadossal rendelkező csoport csökkenő sorrendben: egyetem, szakmunkásképző/szakiskola, érettségi szakképesítés nélkül; addig a fejletlenebb területeken ez a sorrend így módosul: szakmunkásképző/szakiskola, érettségi szakképesítés nélkül, egyetem. Mindez azt jelenti, hogy a fejlettebb területeken sokkal erősebben érvényesül az iskolai végzettség és a külföldi munkavégzés pozitív összefüggése.
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
