2p
Még a végén igaza lesz az összeesküvés-elméletek rajongóinak, mert 2020-ig sok ember kerülhet az utcára a robotizáció miatt.

 

 

A mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5,1 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben 2020-ig a világ 15 vezető országában - derül ki a davosi Világgazdasági Fórum tanulmányából.

Az évenként megrendezett davosi értekezlet szerdán nyílik. A vizsgált 15 ország foglalkoztatja a világ teljes munkaerejének 65 százalékát. A tanulmány szerint a munkaerő kétharmada a hivatalokban és az adminisztratív területen válik feleslegessé.

Minden megváltozik

A WEF a robotizációt, a nanotechnológiát, a 3D nyomtatást és a biotechnológiát említve egészen egyszerűen negyedik ipari forradalomról beszél. Mindez minden iparágat érint majd, hatása azonban eltérő lesz, a leginkább az egészségügyet rázza meg a telemedicina elterjedésével.

A tanulmány összeállítói szerint az ágazati vesztesek második helyén az energiaipar áll majd, amelyet a pénzügyi szolgáltatószektor követ.

Megint a nők kerülnek hátrányba

Ezzel egy időben ugyanakkor nő az olyan szakemberek iránti kereslet, mint például az adatkezelők és az értékesítési ügynökök.  A folyamat legnagyobb vesztesei a nők lesznek, akik munkakörét részben kiváltja majd a mesterséges intelligencia és a robotizáció.

Miközben a következő öt évben a férfiak esetében minden három megszűnő munkahely mellett egy új állás teremtődik, a nőknél lényegesen rosszabb az arány, több mint öt megszűnőre jut majd egy új munkahely.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG