2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Rétvári Bence szerint folytatják a béremelést, de az dolgozók szerint ez édeskevés.

Most ennyire van keret

A jövő évi költségvetésben jelentős többletforrásokhoz jut az egészségügyi ágazat, ennek egyik fontos része a már az idén elindítandó béremelés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Rétvári Bence kifejtette: a reprezentatív szakszervezetekkel történt megállapodás eredményeként a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek alapbére idén szeptembertől bruttó 107 ezer, jövő novembertől pedig bruttó 100 ezer forinttal nő. A szakdolgozók átlagbére idén átlagosan 26,5 százalékkal, jövő novembertől 12 százalékkal, 2018 novemberében és 2019 novemberében pedig 8-8 százalékkal nő - ismertette.

Ez nem elég

A nemrég bejelentett béremeléssel azonban az egészségügyi dolgozók nem elégedettek: Sándor Mária, a fekete ruhás ápolónő például több ezer embert vár a július elsejére meghirdetett demonstrációjára. Mint mondta, amit a kormányzat és a tárgyalók megállapodásából nyilvánosságra hoztak, az megosztó és igazságtalan, de legfőképpen kevés.

Hasonló állásponton van a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete: szerintük elfogadhatatlan, hogy a szakdolgozók, a védőnők, valamint az egészségügyi technikai dolgozók kimaradtak az érdemi bérfejlesztésből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG