2p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Ez nem csak az jelenti, hogy többet kerestünk, de többet is vásárolhatunk, mert az infláció lassabb volt az első félévben, mint a nettó bérek növekedése. A fogyasztói árak alakulása >>>

Idén első félévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228200 (nettó 149471) forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239400 (nettó 156807), míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 219100 (nettó 143511) forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77700 (nettó 50894) forint volt közölte a Privátbankárral a Központi Statisztikai Hivatal.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg a 2012. január–júniusit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 4,6 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése.

A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,9 százalékkal, 206 600 forintra emelkedett. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (485 100 forint), ezt az információ és kommunikáció (432 600 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (393 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (153 500 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (163 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
Karrier Rengeteg fiatal fog fizetésemelésért kopogtatni a munkáltatójánál
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 30. 13:31
25. életévük betöltése után is ragaszkodna az SZJA mentességgel járó magasabb nettó fizetéshez a fiatalok fele, ennek érdekében fizetésemelést kérnek majd munkaadóiktól – derül ki egy friss felmérésből. 
Karrier Rekordbírságot és börtönbüntetést kapott egy kínai milliárdos
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 19. 13:29
Soha senki nem kapott ekkora pénzbüntetést még az ázsiai országban.
Karrier Milyen a munkaerő, ha kölcsönzött? - Aki akar, tud dolgozni
Elek Lenke | 2022. június 15. 15:54
Ma, amikor szinte minden ágazat munkaerőhiánytól szenved, a vendéglátástól a festő-mázolókig és az asztalosokig, és a betanított munkás ugyanúgy hiánycikk, mint a szakmunkás, felmerül a kérdés, beválik-e, mint módszer, a munkaerőkölcsönzés és ha igen, mi a siker titka? Jelenleg közel 200 ezer ember tartozik ebbe a körbe Magyarországon.
Karrier Új vezérigazgató az Invitech élén
Privátbankár.hu | 2022. május 26. 18:10
Az Invitechet három éve irányító Gerald Grace július 1-vel leköszön a vállalat éléről. 
Karrier A milliárdos ranglista teteje: ők a leggazdagabbak Nagy-Britanniában
Privátbankár.hu | 2022. május 20. 15:22
Újabb rekordra emelkedett a Nagy-Britanniában élő milliárdosok száma és vagyona, bár néhány orosz nagybefektető vagyoni helyzetét erőteljesen kikezdték az Ukrajna elleni orosz invázió miatt elrendelt szankciók.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG