3p
Németországban január 1-jével vezették be a kötelező, óránkénti 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbért - azoknak is jár, akik csak átutaznak az országon munka közben.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint továbbra sem egyértelműek a részletszabályok a német minimálbérrel kapcsolatban, a szervezet egyelőre arra sem tud válaszolni, hogyan számfejtik majd a cégek az érintett fuvarozók januári bérét, miközben az Európai Bizottság már egyeztet Németországgal az ügyben - tudta meg az MTI kedden az MKFE-től.

Óránként 2700 mindenkinek jár - annak is, aki csak átmegy az országon

Németországban január 1-jével vezették be a valamennyi ágazatban egységesen kötelező, óránkénti 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér intézményét. A szabály az ország területén folytatott munkavégzésre vonatkozik, így azokban az esetekben is, amikor a munkavállaló csak ideiglenesen tartózkodik Németországban, és nem németországi székhelyű cég alkalmazásában áll. A minimálbér így a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon.

Mégis hogy kéne ezt számfejteni?

Az MKFE az MTI érdeklődésére kedden azt írta: részben választ kaptak a német Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztériumnak január 8-án eljuttatott kérdéseikre, ugyanakkor több részletszabály - így a minimálbér megfizetése, a bérszámfejtés, a munkaidő feljegyzése, az ellenőrzés - ennek ellenére sem egyértelmű. Hozzáfűzik: nem tudják, a cégek hogyan számfejtik majd érintett alkalmazottaik januári bérét.

A magyar fuvarozói érdekképviseletek mellett a lengyel, a cseh, a szlovák és a román egyesületek is felléptek az ügyben, és ehhez az összefogáshoz csatlakoztak a balti államok, továbbá Románia, Bulgária és Horvátország, Szlovénia is - jelezte az MKFE.

Hozzáfűzik: egyelőre nem tudnak arról, hogy bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt magyar fuvarozókat megbírságoltak volna. Az MKFE felhívja tagjai figyelmét arra is, hogy a német hatóságok hivatalos álláspontja a szabályozás hatályát, valamint a bejelentési kötelezettséget illetően változatlan, így utóbbi elmulasztása 30 000 euróig terjedő bírságot vonhat maga után.

Van egy pár kérdés

"Egyre több országban látják úgy, hogy a német intézkedés indokolatlanul versenykorlátozó, több ponton is sértheti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit, amellett, hogy jelentős adminisztratív terheket ró az érintettekre" - hangsúlyozza az MKFE. 

A Der Spiegel német hírmagazin múlt pénteken írt arról, hogy az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a német kormánytól arról, hogy miért terjed ki a minimálbérről szóló törvény hatálya a külföldi fuvarozó cégek alkalmazottaira akkor is, amikor csupán átutaznak az országon. A lap értesülései szerint a brüsszeli bizottság hozzákezdett az esetleges kötelezettségszegési eljárást megelőző úgynevezett strukturált párbeszédhez.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG