3p
Látszólag jól teljesít az osztrák munkaerő-piac, a munkanélküliség májusban is csökkent, de a kifulladás jelei már mutatkoznak. A magyar és egyéb külföldi munkavállalók száma sem nő olyan mértékben, mint korábban. Azért nem vagyunk nagyon messze az eddigi rekordoktól sem.
Bécs, Főpályaudvar

Májusban Ausztriában 3,794 millió dolgozót tartottak nyilván, ami 22 800 fővel több az egy hónappal korábbinál, és mintegy 57 500 fővel több, mint a tavalyi hasonló hónapban. Ez látszólag jó hír, de valójában látható lassulást jelent a munkaerőpiacon. Áprilisban és márciusban ugyanis év/év alapon még mintegy 71-71 ezer fő volt a foglalkoztatottak számának növekedése.

Ami a magyarokat illeti, a Hauptverband.at szervezet szerint 94 781 fő dolgozott odakint hivatalosan, ami mintegy négyezer fős növekedés áprilishoz képest. Tavasszal és ősszel, az idegenforgalmi uborkaszezonban a létszám mindig visszaesik, ezért lehet, hogy a februári, 98 ezer feletti rekordot nem sikerült még elérni.

A nyári hónapok mindig erősek, így ettől még lehet, hogy nemsokára megint csúcsot dönt a magyarok foglalkoztatása. Ahogy szinte minden évben (lásd a grafikonokat). (A balatoni munkaerő-hiányról itt írtunk.)

Csökkenő növekedés

Az osztrák Der Standard portál szerint májusban is csökkent az osztrák munkanélküliség, 4,6 százalékkal 343 ezer főre. Aggasztó viszont, hogy az ötven év felettiek körében, valamint Vorarlberg szövetségi tartományban a munkanélküliség már emelkedett.

Az AMS munkaügyi szervezet vezetője szerint a gazdasági növekedés lassulása az osztrák munkaerő-piacon is érezhető. A munkanélküliség ugyanis már nem csökken olyan ütemben, mint tavaly. De egyelőre így is pozitív a fejlődés.

A románok nagyon jönnek

A múlt hónapban regisztrált plusz 4055 magyar dolgozó egyébként az összes ország között a legmagasabb szám. Utána a románok következnek 2500 fővel, a németek, lengyelek, szlovákok mintegy 1000-1000 fővel.

Év/év alapon, tehát májustól májusig viszont a román állampolgárok száma nőtt legjobban, 5700 fővel, a magyarok a másodikok 4500-al, majd a németek és a szerbek következnek. Az “ázsiai” illetőségű személyek – vélhetően főleg menekültek – száma egy év alatt 8600 fővel nőtt, így ők is komoly tényezővé váltak a munkaerőpiacon.

Állásbörze menekülteknek

Januárban a “türkiz-kék koalíció” állásbörzét rendezett az Ausztriában élő menekülteknek, amelynek eredményeit most értékelték ki – írta a Der Standard. Csak elismert menekültek vehettek rajta részt. Az esemény botrányos véget ért, mert a vádak szerint a szélsőséges, migráció-ellenes FPÖ által irányított minisztérium először kihúzta a jelentésből a menekültek sikeres elhelyezkedéséről szóló adatokat.

Azután a koalíció megbukott, az ez után napvilágra került adatok szerint közel ezer résztvevőből az állásbörze után 244-nek, 23 százaléknak van munkája. Sokan Irakból és Szíriából, Afganisztánból érkeztek. Így a számokat jó eredménynek tartják, mivel a menekültek iskolai végzettségét nem lehet megfeleltetni az osztrák bizonyítványoknak.

Az internet visszaüt

Ám egy másik adat szerint valójában 1600 menekült járt a helyszínen, csak sokan nem is regisztráltatták magukat. Egy újabb kiegészítés pedig arról szól, hogy a vállalatok sokszor inkább saját internetes oldalaik álláskereső menüpontjára irányították a jelentkezőket a helyszínen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG