3p
Összességében a foglalkoztatottak számának további lassú növekedését, illetve a munkanélküliségi ráta csökkenését várják az MTI által megkérdezett elemzők, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a téli közmunkaprogramok jelentősen befolyásolják az adatokat

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt tájékoztatása szerint a foglalkoztatottak száma 4 millió 15 ezer volt a tavalyi negyedik negyedévben, 107 ezerrel több, mint egy évvel azelőtt. A munkanélküliek 403 ezres létszáma 65 ezerrel volt kevesebb a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbinál, a munkanélküliségi ráta 1,6 százalékponttal 9,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Lassú kilábalással párhuzamosan


Nyeste Orsolya

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint a munkanélküliségi adatok illeszkednek az előző hónapok trendjébe, folyamatosan csökkenő pályán van a mutató. A téli közmunkák elindulása azonban erősen látszik a statisztikákon, mind a munkanélküliséget, mind a foglalkoztatást tekintve - mutatott rá. Az elemző pozitívnak nevezte ugyanakkor, hogy a magánszférában is elkezdődött a foglalkoztatottság bővülése. 

Ez összhangban van azzal, hogy a tavalyi harmadik-negyedik negyedévben megindult a hazai gazdaság lassú kilábalási folyamata, ami várhatóan folytatódni fog ebben az évben is - mondta. Nyeste Orsolya szerint a gazdasági növekedéssel összefüggésben valószínű a foglalkoztatottság további lassú növekedése a versenyszférában. Az újabb közmunkaprogramok a kormányzati döntésektől függnek majd, ez bizonytalanságot jelent az idei munkanélküliségi ráta előrejelzésénél.

4 milliónál ingadozhat

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője rámutatott: egy év alatt csaknem 107 ezerrel nőtt a foglalkoztatás, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Ez túlnyomó részben a téli közmunkaprogramok általi 70 ezres növekedésnek köszönhető, de 37 ezerrel bővült a nem támogatott belföldi és külföldi telephelyeken dolgozók létszáma is - tette hozzá.

A szakember szerint szezonális hatások, valamint a téli közmunkaprogram kifutásával a foglalkoztatottak száma ismét visszaeshet 4 millió alá, azonban a gazdaság várható élénkülésével az idei év második felében már tartósan 4 millió felett alakulhat a foglalkoztatás. Bíztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések szinte minden ágazatban a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik - tette hozzá. Suppan Gergely szerint a tavaszi hónapokban 10 százalék közelébe emelkedhet a munkanélküliségi ráta, azonban az év második felében 10 százalék alatt stabilizálódhat, így idén átlagosan 9,7 százalék lehet.

Téves a kép

Balatoni András

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szintén úgy látja, hogy a közfoglalkoztatási program jelentős bővülése érdemben átrajzolja a statisztikákat. Igaz ugyan, mégis téves képet fest a hazai munkaerőpiacról az, hogy soha nem látott szinten van a foglalkoztatás és meredeken csökken a munkanélküliség - emelte ki.

Az elemző azt kedvezőnek tartja, hogy a foglalkoztatásban a külföldön dolgozókon és a közmunkásokon túl is látható némi növekedés, ez a bővülés azonban szerinte sokkal lassabb és kisebb mértékű. A hazai vállalatoknál foglalkoztatott munkaerő emelkedése mellett az újonnan kiírt üres, nem támogatott álláshelyek száma is csaknem 30 százalékkal nőtt 2012 decemberéhez képest. A gazdasági növekedés beindulása, különösen a munkaintenzív szolgáltatási szektor hozzáadott értékének emelkedése átgyűrűzik a munkaerőpiacra is, de azért még messze vagyunk a helyreállási folyamat végétől - tette hozzá.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG