3p
Az innovációs és technológiai miniszter a Csungking Egyetemen járt.
Palkovics László nem Kínában, hanem még az 56. Közgazdász-vándorgyűlésen a debreceni Kölcsey Központban 2018. szeptember 6-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A minden korábbinál jobb magyar-kínai kapcsolatok kedvező hatásai az oktatási, tudományos, kutatás-fejlesztési kooperációk terén is megmutatkoznak - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki magyarországi egyetemalapításról is tárgyalt Kínában.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, Palkovics László a kínai Csungking Egyetem meghívására tartott előadást az intézményben. A miniszter kiemelte, a Budapesten és Csungkingban is irodával rendelkező Magyar-Kínai Technológia Transzfer Központ működését a jövőben érdemes lenne nemzeti szintre kiterjeszteni. Palkovics László Magyarország és Csungking globális autóipari központi szerepére utalva az ágazati együttműködésekben rejlő további lehetőségekre, így a zalaegerszegi tesztpálya adottságainak kiaknázására is felhívta a figyelmet - tették hozzá.

A közlemény szerint egy kínai egyetem alapítása Magyarországon eszköze lehet az államközi felsőoktatási együttműködések további erősítésének. A miniszter ennek lehetőségeiről is egyeztetett a város és a vendéglátó intézmények vezetőivel.

A kormány-CEU egyetemi távolodással szinkronra hangolt kormány-kínai egyetemi közeledésnek már van gyümölcse: október elején jelentették be, hogy közös képzést indít a Corvinus és a kínai Fudan egyetem.

És még

Palkovics László látogatása alkalmával stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar-kínai és a Kína-Dél-Ázsia Technológia Transzfer Központ (Jünnan) között. Az eddigi munka egyik fontos eredményeként Magyar-kínai Élelmiszertudományi Kutatóközpont jött létre, ahol a két nemzet szakemberei közös kutatást végeznek - tudatta a minisztérium.

A közlemény szerint Palkovics László a Magyar-Kínai Technológiai és Innovációs Együttműködési Fórumon - ahol a Kínában jelenlévő magyar infokommunikációs és élelmiszeripari vállalatok vezetői is részt vettek - a digitális gazdaság jelentőségét hangsúlyozta. Kifejtette, a magyar bruttó hazai termék (GDP) ötöde közvetlenül vagy közvetve az ágazatból származik, ez a legmagasabb részarány Európában.

A tájékoztatás szerint a miniszter megbeszélést folytatott a magyar kormány stratégiai partnere, Bohong vállalatcsoport képviselőivel is, a társaság Oroszlányban működő leányvállalata több mint 1100 embert foglalkoztat.

Palkovics László Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE). A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

Címkék: Karrier Kína Oktatás
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG