A jegybank új SZMSZ-e július elején hatályba lépett, ezzel párhuzamosan megkezdődött az átállás az új bérezési rendszerre, amely az egyenlő bánásmód követelményére épül. Az új bérrendszer az "azonos munkakörben foglalkoztatottak részére azonos bér jár" elvén alapul, és csak a teljesítmény alapján enged meg eltérést. A korábbi bérezési rendszer igazságtalanságát jól tükrözi az MNB ismertetése szerint, hogy a legtöbbet kereső dolgozó éves bérének 67 százalékára terjedt ki a bónusz, míg a legkevesebbet keresőknél ez mindössze 11 százalékot tett ki.
Az új bérstruktúrában a korábbi 18 vezetői és beosztotti sáv kilencre csökken, így 50 százalékkal mérséklődik a "szervezeti távolság" a felsővezetők és a beosztottak között.
A teljes állomány mintegy harmadánál jelentősen elmaradtak a bérek a pénzintézeti körben érvényes mértékekhez képest, ezért az új bérstruktúra itt jelentős alapbéremelést hajt végre. A vezetői béreknél a bérezési középponttól lefelé 20 százalékos, felfelé pedig 30 százalékos eltérítést tesz lehetővé, ami megerősíti a vezetői teljesítmények ösztönzésének és elismerésének eszközeit.
A dolgozók harmada több pénzt kap, mintha bónusz járna neki
Kivezették a bónusz rendszert, és új bérsávok léptek a régiek helyére. Az idei bónuszkifizetésekre tervezett összeg így 25 százalékkal csökken, ez első félévben automatikusan kifizetett féléves bónusz 75 százaléka jár azoknak a munkavállalóknak, akik számára a korábbi bérrendszer 2013-ra teljesítmény célokat tűzött ki. Az első féléves bónusz kifizetésben csak azok vehetnek részt, akik már az év elején is a jegybankban dolgoztak. Az új kollégák számára bónusz nem jár - erősítette meg az MNB.
A bónusz második félévre tervezett összege szintén 25 százalékkal csökken, miközben 75 százalékot béremelésként fizetnek ki, ez beépül az alapbérbe.
A legkevesebbet kereső munkavállalóknak - a teljes állományi létszám több mint harmada számára - a bónusznál magasabb lesz a béremelés.
Az üzemi tanács kérésére az új bérrendszer megemeli a jubileumi jutalmak összegét, és figyelembe veszi a szakszervezetek javaslatát, hogy a jegybank bérrendszere minden munkavállaló számára biztosítsa az MNB-hez méltó életszínvonal elérését - írta a jegybank. Megjegyezték azt is: az új bérrendszer azon az alapelven nyugszik, hogy az átalakítás során senkinek sem csökkenhet az alapbére, és azt a célt tűzi maga elé, hogy az MNB munkavállalói közül senki ne keressen kevesebbet a mindenkori minimálbér 250 százalékánál.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
1 perce
-
Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
21 perce
-
Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
körülbelül 1 órája
-
Két legény volt talpon ma a BÉT-en
körülbelül 1 órája
-
Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
körülbelül 1 órája
-
Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
2 órája
-
A nap képe: már libasorban várakoznak az amerikai választók
2 órája
- Hosszú idő után megszólalt Gulyás Gergely
- Tarr Zoltán tárcája közölte: már nyomoznak a Németh Balázst is népszerűsítő kiadványok ügyében
- Nagyhatalmi leszámolás jöhet az űrben: Kína készülődik, Oroszország már nyíltan fenyeget
- Máris megjelent a fontos irat az Alkotmánybíróság új elnökéről
- Kipofozhatják az Örs vezér terét, de a közbiztonsági problémákat ez nem oldja meg
- Trump csak úgy felajánlotta Putyinnak az európai piacot
- Belebolondultak: ezt műveli a mesterséges intelligenciával sok magyar cég
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
December 24-e szabadnap lesz, de a cégeknek azért lesz vele munkájuk
16:56
-
A magyar háztartások majdnem háromszor akkora arányban takarítanak meg, mint a szlovákok
16:04
-
Török chipsóriás épít gyárat Magyarországon
14:59
-
Hatalmas területet vesz célba a Kifli.hu
13:53
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás – frissítve
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
2026. november 3. 13:06
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen. 

