1p
A kormány tervei szerint az a dolgozó, aki otthonától legalább száz kilométerre talál magának állást, s amiatt odaköltözik, másfél évig állami támogatást kapna a lakásbérleti, illetve a közüzemi díjakhoz.

Néhány napig lehet még véleményezni azt a kormányrendelet-tervezetet, amely a hazai munkavállalók mobilitásán próbál javítani; a szaktárca államtitkára szerint néhány ezren élhetnek majd a tervezetben szereplő lakhatási támogatással - írta a Népszabadság kedden.

Az elképzelések szerint hat hónapig a mindenkori minimálbér összegéig (ez most bruttó 93 ezer forint) a bérleti és a közüzemi díjakat is fizetné az állam, mégpedig úgy, hogy a támogatás 60 százalékát lehet a bérleti díjra, 40 százalékát pedig a rezsire fordítani. A második fél évben már csak a lakásbérlést dotálnák azonos mértékben, tehát havi legfeljebb 56 ezer forinttal, míg a harmadik és egyben utolsó hat hónapban csak a rezsit 37 ezer forinttal.

A tervezet szerint az a dolgozó, aki otthonától legalább száz kilométerre talál magának állást, s amiatt odaköltözik, másfél évig állami támogatást kapna a lakásbérleti, illetve a közüzemi díjakhoz. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint néhány ezren élhetnek majd a lehetőséggel - írta a lap.

Magyarországon nincs arról statisztika, hogy a munkavállalók hány százaléka nem a lakóhelyén vagy annak közvetlen környezetében dolgozik, ám az Eurostat adatai szerint a mobilitási ráta a foglalkoztatottak arányában alig több mint 4 százalék, míg az Európai Unió átlaga közel 7 százalék.

Az állam eddig a közlekedés támogatásával segítette a mobilitást, a munkavállalók egyéni vagy csoportos személyszállítási támogatást vehettek igénybe. A lapot az NGM-nél úgy tájékoztatták, hogy ennek köszönhetően 2010-ben 500 álláskereső tudott elhelyezkedni, és közel 80 millió forint jutott a mobilitás ösztönzésére, míg tavaly 74 millió forintra volt igény, ami 900 dolgozó támogatását jelentette. Az idén eddig 14 millió forint igényt regisztráltak. Az új lakhatási támogatást illetően a győri ipari térségből már érkezett megkeresés a tárcához; 160 embert tudnának elhelyezni, ha a kormány elfogadja a rendeletmódosítást - írta a Népszabadság.

Mondja el a véleményét!

A tervezet az alábbi linken érhető el (PDF). A tervezet 2012. augusztus 28-ig véleményezhető a monika.mosko@ngm.gov.hu és a gyorgyi.bansagi@ngm.gov.hu elektronikus elérhetőségeken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG