1p
Több százezer forintot is fizethetnek félévente a hallgatók az államilag nem támogatott szakokon a felsőoktatási intézményekben bizonyos magyar nyelvű képzésekért - derül ki a Felvin elérhető felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatókból.

A tájékoztatók szerint azon a tizenhat szakon, amelyen állami ösztöndíj nem vehető igénybe, és kizárólag önköltséges képzés hirdethető meg, akár több százezer forintot is fizethetnek majd a hallgatók.

Vass László, a BKF rektora szerint már régen el kellett volna kezdeni a felsőoktatás átalakítását, a hobbiszakokat ki kell venni az állami finanszírozásból, még ha fájdalmas is a folyamat - szükség lenne azonban komoly hatástanulmányokra.   Részletek >>>

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma december 20-án hozta nyilvánosságra, mely szakokon lehet majd állami ösztöndíjas képzéseket meghirdetni, és melyek azok, amelyek csak önköltséges formában indulhatnak. Eszerint 2013-ban 16 szakon csak önköltséges képzést lehet indítani. A többi szakon a felvett állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a 2011-esnél, azaz 55 ezernél.

Korábban megírtuk, hogy 2013 szeptemberében nem támogatja az állam például az andragógia (felnőttképzés), a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, a pénzügy és számvitel, a turizmus vendéglátás, a kommunikáció és médiatudomány, valamint a jogász szakok tandíjait.

A műszaki lesz a leghúzósabb

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) lesz a legdrágább a magyar nyelvű gazdálkodási és menedzsmentképzés, ott 300 ezer forintba kerül majd egy félév, míg a Budapesti Corvinus Egyetemen 295 ezer forintot kell majd fizetni ugyanezen képzésért egy félévre.

A magyar nyelvű turizmus-vendéglátás képzések közül a Budapesti Corvinus Egyetemé a legdrágább: félévente 295 ezer forint, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) 239 ezer forint, a Miskolci Egyetemen 155 ezer forint egy félév.

A pénzügy és számvitel szak magyar nyelven szintén a Corvinus Egyetemen a legdrágább, 295 ezer forint, a Pécsi Tudományegyetemen 205 ezer forint, a legolcsóbb pedig ezen a szakon a Tomori Pál Főiskola képzése, amely Budapesten és Kalocsán is 130 ezer forintba kerül egy félévre.

A jogászképzés nappali tagozaton a legolcsóbb a győri Széchenyi István Egyetemen lesz, ott 165 ezer forintért hirdetnek képzést, a legdrágábban pedig az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) karán, ahol félévente 247 ezer forintért tanulhatnak jogásznak a hallgatók.

A felvételi kiadvány januárban jelenik meg

A Felvi honlapja szerint a tájékoztató kiadványok - amelyek mellékelve egy jelentkezési lapot is tartalmaznak - könyv formában januárban jelennek meg. A tájékoztatók hivatalos kiegészítése pedig január végéig jelenik meg a Felvin.

Ez tartalmazza majd a felsőoktatási szakképzéseket és az osztatlan tanári mesterszakokat, valamint az ezekhez kapcsolódó felvételi tudnivalókat. Az online, valamint a januárban megjelenő nyomtatott kiadványba ezek az információk még nem kerültek be. Szintén a hivatalos kiegészítés tartalmazza majd a december 31. utáni esetleges módosításokat a meghirdetett képzésekben.

Az idén szeptemberben induló képzésekre február elsejétől március elsejéig lehet majd jelentkezni. Egy felvételiző legfeljebb öt képzést jelölhet meg. Ugyanazon intézmény ugyanazon szakának állami ösztöndíjas és önköltséges képzési formája - ha a képzési szint és a munkarend is megegyezik - továbbra is egy jelentkezési helynek számít, függetlenül attól, hogy két külön sorban kell szerepelniük a jelentkezéskor.

2012-ben mintegy 110 ezer diák jelentkezett főiskolára, egyetemre. A felvételizők körülbelül 80 százaléka jelölt meg állami ösztöndíjas képzési formát, és 82 661-en jelentkeztek nappali képzésre.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG