|
| MTI Fotó: Bruzák Noémi |
Erős konszenzus van az oktatás szereplői közt arról, hogy az általános iskola első négy évfolyama csak az alapkészségek fejlesztéséről szóljon, és a diákoknak egy nap alatt legfeljebb négy 45 perces órája legyen – nyilatkozta a Magyar Időknek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.
Ugyanakkor rossz hír, hogy az optimális óraszámok és tananyagmennyiségek átvizsgálása nem megy majd egyik napról a másikra. Éppen ezért egy „optimista kísérletnek” tartja azt, hogy már 2017 végére felülvizsgálják a Nat-ot, szerinte ennyi idő alatt nehéz lesz kialakítani, hogy mekkora az optimális terheltségi szint a diákoknál.
Horváth Péter a lapnak elmondta azt is, az átmeneti időszakban nem lesz könnyű érdemi változtatást elérni, ugyanakkor előrelépést jelentene, ha az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet javaslata alapján a következő tanév kezdetére az óraszámok átcsoportosíthatók lehetnének.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



