3p

A részvényes országok és szervezetek képviselői francia elnököt választottak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank élére. Ő az első nő az EBRD élén. 

Odile Renaud-Basso, a francia pénzügyminisztérium gazdaságpolitikai ügyekben illetékes vezérigazgatója a közép- és kelet-európai, valamint az egykori szovjet térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet hetedik - egyben negyedik francia és első női - elnöke lesz.

(Forrás: Wikimedia/Alain Salesse - Bercy Photos)
(Forrás: Wikimedia/Alain Salesse - Bercy Photos)


Korábban betöltötte az Európai Unió gazdasági és pénzügyi bizottságának alelnöki tisztségét, a Világbank kormányzótanácsának Franciaországot képviselő tagja volt, és jelenleg ő a kormányhitelezők alkotta informális csoport, a Párizsi Klub elnöke. Az EBRD éves közgyűlésének csütörtöki munkanapján megválasztott új elnök Sir Suma Chakrabartit követi a londoni bank élén.

Chakrabarti - aki az EBRD első brit elnöke volt - július 2-án, második négyéves mandátumának lejártával távozott tisztségéből. Azóta Jürgen Rigterink, a banki és szakpolitikai tevékenységért felelős első alelnök irányította az EBRD-t ügyvezetőként.

A bank csaknem három évtizedes történetében most először fordult elő, hogy az elnök megválasztott utód nélkül távozott mandátuma lejártával.

A járvány miatt csúszott októberig a választás

Az új elnököt eredetileg a május 13-14-ére tervezett éves londoni közgyűlésen választották volna meg, de ezt a koronavírus-járvány miatt erre a hétre halasztották. A bank a szerdán kezdődött kétnapos közgyűlést is online fórum formájában rendezte meg.

Az utódjelöltek jelentkezésének április 13-i határidejéig a Franciaország által javasolt Odile Renaud-Basso mellett két másik jelölés érkezett. A kormányzótanács Lengyelországot képviselő tagja Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter nevét terjesztette elő.

Az olasz EBRD-kormányzósági tag Pier Carlo Padoan volt olasz gazdasági és pénzügyminisztert, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Olaszországért felelős egykori igazgatósági tagját, a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejélesztési Szervezet korábbi főtitkár-helyettesét javasolta.

Padoan azonban a héten visszalépett, így a bank új elnökét a 71 részvényes ország és szervezet Tadeusz Koscinski és Odile Renaud-Basso közül választotta meg többségi szavazással csütörtök délután. Az EBRD előző, 2016-os elnökválasztásán - amikor újjáválasztották Sir Suma Chakrabartit - szintén volt lengyel jelölt, Marek Belka, a lengyel jegybank akkori elnöke, korábbi miniszterelnök és pénzügyminiszter személyében.

Az EBRD élén a brit Sir Suma Chakrabarti nyolc évvel ezelőtti, meglepetést keltő megválasztása előtt két német és három francia elnök állt. A német EBRD-elnökök között volt Horst Köhler, aki később Németország államfője lett. A másik német elnök Thomas Mirow volt, őt azonban első mandátumának lejártával, 2012-ben nem választották újra. Mirow-t követte az EBRD elnöki tisztségben Sir Suma Chakrabarti.

Címkék: Karrier EBRD
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG