Korábbi kutatások szerint halálközeli élményekről számol be a szívrohamot túlélők 11-23 százaléka, az azonban élénk vitát vált ki, mi okozza ezeket az élményeket. Egyesek fizikai, fiziológiai okokat találtak a háttérben, míg mások transzcendentális erőről beszélnek.
Szlovén kutatók a Critical Care című szakfolyóirat legfrissebb, csütörtökön megjelent számában arról számolnak be, hogy három nagy kórházban 52 szívrohamot elszenvedett ember esetét tanulmányozták. A páciensek átlagéletkora 53 év volt, közülük 42 férfi, 10 nő.
A vizsgált csoportban tizenegy páciens tapasztalt halálközeli élményt, ám a kutatók nem találtak egyértelmű összefüggést az esetek között a kort, nemet, képzettségi szintet, vallásos hitet, halálfélelmet, a felépülési időt vagy az újraélesztésüknél alkalmazott gyógyszereket tekintve.
Találtak viszont ilyen összefüggést a szén-dioxid vérben mért magas szintjével, valamint kisebb mértékben a kálium koncentrációjával.
A Maribori Egyetem kutatást végző munkatársai szerint további, nagyobb létszámú vizsgálat szükséges megállapításaik igazolására. Mint hozzátették, egy halálközeli élmény megváltoztathatja a vele találkozó ember életét, ezért okainak megértése fontos a szívrohamot túlélő embereknek.
Az egyik legbetegebb ország vagyunk
MTI