A „sebeseki” és a „kiisbeis” a migrációs hajlandóság és a menedékkérők beengedésével kapcsolatos vélemény, azaz az idegenellenesség alapján megalkotott két típus. Az első típusba azok sorolódnak, akik senkit nem engednének be az országba, de maguk se tervezik, hogy elmennének Magyarországról, az utóbbi ennek ellentéte: mennének külföldre, de be is engednék a Magyarországra igyekvőket. Másként, a „sebeseki” két irányban zárt, a „kiisbeis” két irányban nyitott világban él – áll a TÁRKI tanulmányában.
A TÁRKI 2012 márciusában végzett kutatása szerint a felnőtt lakosság harmada tekinthető „sebeseki”-nek és tizede „kiisbeis”-nek. Hogy ezt a két csoportot kicsit részletesebben is vizsgálhassuk, ahhoz a 2011-ben nagyobb mintán készült hasonló témájú kutatásunkhoz nyúlunk vissza, amelyben a két csoportra vonatkozóan hasonló értékeket kaptunk, ahogy azt az alábbi ábra is mutatja. Az országba menekültet be nem engedő és maga migrálni se akaró „sebeseki” csoport aránya ugyanis 29%, míg a migránsokat befogadó és külföldre költözést egyaránt fontolgató „kiisbeis” típus aránya 12% volt 2011-ben, azaz lényegében megegyezik az idei értékekkel. Az ábrán az is látható, hogy a két típus egymáshoz képesti aránya nagyon eltér a 35 év alattiak körében, ahol valamivel kisebb a „sebeseki”-k és sokkal nagyobb a „kiisbeis”-ek aránya, azaz a fiatal felnőttek körében jellemzőbb a beengedő és migráló típus, mint annak ellentéte; a teljes népességben azonban a nem mobil és nem toleráns típus a jóval elterjedtebb.
A 2011-ben végzett készült kutatás azt is lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk: miben különbözik egymástól a fiatal „sebeseki”-k és „kiisbeis”-ek társadalmi összetétele és gondolkodása. Társadalmi összetételüket vizsgálva azt látjuk, hogy a fiatal „sebeseki” jellemzően a fiatal középkorú korosztályba tartozik, szakmunkásképzőt végzett alkalmazott és viszonylag ritkábban internetezik. Ezzel szemben a fiatal „kiisbeis” a legfiatalabbak közé tartozik, tanuló, és gyakran internetezik.
Fiatal „sebeseki”-k |
Fiatal „kiisbeis”-ek |
Összes fiatal (18-35 éves) |
|
Budapesti lakos |
14 |
23 |
15 |
Alkalmazott |
55 |
42 |
47 |
Tanuló |
14 |
37 |
23 |
18-23 éves |
24 |
44 |
33 |
30-35 éves |
46 |
27 |
36 |
Szakmunkásképző |
28 |
21 |
23 |
Felsőfokú |
8 |
18 |
17 |
Forrás: TÁRKI 2011. április-június
A tanulmány szerint a zárt és nyitott világban élni kívánó ember nagyon másként gondolkodik a bevándorlásról is. Ahogy az alábbi ábra is mutatja, a fiatal „sebeseki”-k az átlagosnál jobban, a 18-35 éves „kiisbeis”-ek kevésbé ellenzik a bevándorlást.