Mai nappal benyújtottam a lemondásomat a köztársasági elnök úrnak - jelentette be Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a mai sajtótájékoztatón. A lemondással Király Júlia az alelnöki és a monetáris tanácsi tagsági pozíciójából is távozik.
Megváltozott a légkör
A távozó alelnök Áder János köztársasági elnöknek írt levelében úgy fogalmaz: "A Patyomkin-megoldások legfeljebb ideig-óráig segítenek. Attól még nem jó a monetáris politika, ha olyan döntések születnek, amelyek ugyan sok hasznot nem hajtanak, de nem döntik össze a forintot - ez nem lehet sikerkritérium." Király szerint az elmúlt egy hónapban bevezetett változások veszélyeztetik az MNB hazai és nemzetközi elismertségét és presztízsét.
Király szerint megváltozott a nyugodt és szakmai légkör az MNB-nek, az új elnöknek egy hónapot adott, az elmúlt időszak tapasztalatai után döntött úgy: távozik. Király azt mondta: "nincsenek apokaliptikus víziói, a forint nem fog összedőlni", de szerinte a most meghozott döntéseknek hosszabb távon magas ára lehet.
Balog kevés az alelnöki pozícióhoz
Király bírálta Balog Ádám új alelnök szakmaiságát, szerinte ugyanis az nem megfelelő a poszt betöltéséhez (Balognak ezt megelőzően semmilyen banki tapasztalata nem volt, adótanácsadóként dolgozott minisztériumi megbízatása előtt). A távozó Király szerint a szakmai anyagokat késve kapták meg, volt amit csak a kamatdöntő ülés elején, a Matolcsy által lerövidített monetáris tanácsi üléseken szerint "érdemi vitára nincs mód".
Király Júlia lemondásával szerette volna felhívni a figyelmet ezekre a működési anomáliákra, egyúttal kifejtette, ilyen körülmények között nem tudja vállalni a munkakörrel járó felelősséget sem. A szakember az alelnöki széket és a Monetáris Tanács-tagságot is otthagyja.
Ezzel - átmenetileg - egyetlen alelnöke maradt az MNB-nek. Matolcsy György az NGM-ből vitte magával Balog Ádámot a jegybank élére, állítólag azért, mert "fiatalkori önmagát" látja benne. Korábban Pleschinger Gyula is jelölt volt az alelnökségre, ő tanácstag lett végül - nem kizárt azonban, hogy a megüresedett alelnöki széket ő kapja majd meg. Korábban az ÁKK-t vezette, majd pedig az NGM-ben dolgozott Matolcsy mellett.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A csepergő eső sem mosta el a forintot
3 órája
-
Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
3 órája
-
Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
3 órája
-
Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
4 órája
-
Két legény volt talpon ma a BÉT-en
4 órája
-
Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
4 órája
-
Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
4 órája
- Trump csak úgy felajánlotta Putyinnak az európai piacot
- Új intézmény élén Schmidt Mária
- Korszakváltás az oktatásban, itt vannak a szakmai alapon kiválasztott új tankerületi igazgatók
- Feledy Botond már nem vezető többé, Lázár János neve is feltűnt a háttérben – reagált Magyar Péter is
- Az ügynökakták nyilvánossá tétele előtti napon Orbán Viktor dokumentumokat tett közzé
- Sok minden kijönne a szent tehén költségéből
- Kapitány István: Elindult a Kisfaludy Program nyomozása
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
December 24-e szabadnap lesz, de a cégeknek azért lesz vele munkájuk
16:56
-
A magyar háztartások majdnem háromszor akkora arányban takarítanak meg, mint a szlovákok
16:04
-
Török chipsóriás épít gyárat Magyarországon
14:59
-
Hatalmas területet vesz célba a Kifli.hu
13:53
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás – frissítve
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
2026. november 3. 13:06
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44
-
Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
2026. november 3. 09:43
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. 

