2p
Mindössze a tanulók 1-2 százaléka szeretne vállalkozásba kezdeni egy felmérés szerint.

Egy felmérésben 793 tanulót - fele szakmunkásképzőbe, fele szakközépiskolába járt - kérdeztek meg, közülük mindössze 1-2 százalék szeretne vállalkozásba kezdeni. Pedig fontos lenne, hogy a helyi szolgáltató szakembereket helyben neveljék ki, ezzel lehetne a fiatalokat az ottmaradásra, vállalkozás indítására rábírni.

A munkahelyteremtésben jelentős szerepet betöltő mikro- és családi vállalkozások támogatását sürgette Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke, aki az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a digitalizáció terjedésével a tömeggyártásnál a számítógép vezérelte gépek kerülnek előtérbe, így a foglalkoztatás jelentős része a szolgáltató iparra, az egyedi termékeket előállító kézműiparra tevődik át.

A munkaadói szervezet regionális fórumainak tapasztalatait összegezve ismertette, az ipartestületek súlyos gondnak látják, hogy a településeken a szolgáltatások fenntartásához kevés a helyi szakember, illetve a fiatalok nem akarnak vállalkozni.

Báli szezonban gyűjtögetett az IPOSZ

Az IPOSZ munkaadói érdekképviseletként négy - Heves, Győr-Moson-Sopron, Csongrád és Hajdú-Bihar - megyében tudott delegáltat küldeni a megyei szakképzési bizottságokba, és itt lesz lehetősége a helyi szakemberképzést segíteni, a tapasztalatokat gyűjteni.

A szakképzést segítheti az is, hogy az ipartestületek a társadalmi felelősségvállalás keretében összegyűjtik a régi mesterségeket, az ismereteket archiválják, a térségükre jellemző helyi szakmákról kiadványt jelentetnek meg. A ipartestületek jelen vannak a helyi kulturális életben, az év eleji báli szezon idején támogatást gyűjtöttek a településükön, a térségükben lévő szakképző iskoláknak - jegyezte meg.

Az IPOSZ elnöke jelezte: a kézműves iparosok nehezményezték, hogy a helyi ipartestületek a korábbiakkal ellentétben az idén nem igen részesülnek támogatásban, pedig az ipartestületek működési költségeikhez, a vállalkozói szolgáltatásokhoz a törvényi lehetőségekkel élve innen tudtak forrást szerezni. Fontos lenne, hogy ne csak a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai részesüljenek az állam támogatásából, hanem más érdemi munkát végző érdekképviseletek is - mondta Németh László.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG