5p
Egy friss kutatás szerint a gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók 92 százaléka szeretne továbbtanulni, a legtöbben a gazdasági és pénzügyi pályát tartják vonzónak, annak ellenére, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos elméleti tudásuk igen hiányos.

A Provident Pénzügyi Zrt. reprezentatív kutatásából az is kiderült, hogy a középiskolások leginkább egy nagyvállalatnál képzelik el a jövőjüket, saját vállalkozásban a válaszadók 41 százaléka gondolkodik. Már az első munkahelyükön is messze a legfontosabb elvárás a magas fizetés: a megkérdezettek közel fele nettó 200 ezer Ft-ot tartana elfogadható kezdőbérnek.

A fiatalok szkeptikusan látják az iskolai felkészítést a munkavállalásra, és a pénzügyi döntéseik tekintetében is inkább a szüleikre támaszkodnak.

Forrás: Provident

A fiatalok gazdasági ismeretei után a Provident most azt vizsgálta, hogy a jelenleg 16-17 éves diákoknak milyen továbbtanulási terveik vannak, mit várnak el a leendő munkahelyüktől, mennyire vállalkozó hajlamúak, illetve, hogy hol látják mindebben az iskola és a család szerepét.

Közgazdász, orvos, mérnök – ők jól keresnek

A kutatás szerint a 16-17 éves tanulók kiemelkedően magas aránya szeretne továbbtanulni (92%) a középiskola befejezése után. A továbbtanulni szándékozók körében a legnépszerűbb a gazdasági és pénzügyi képzés, de vonzó még az orvosi, műszaki, és informatikai szakirány is. A legkevésbé népszerű az agrár, a társadalomtudományi, a rendészeti, illetve a pedagógusi pálya.

„A fiatalok gazdasági és pénzügyi ismeretei témakörében végzett korábbi kutatásunk eredményeit figyelembe véve kicsit meglepő, hogy a legtöbben a pénzügyi pályát preferálják. Abból ugyanis az derült ki, hogy az elméleti pénzügyi ismeretek meglehetősen alacsony szintet mutatnak. A megkérdezett középiskolások legalább kétharmada nem volt tisztában olyan alapfogalmakkal, mint például a törlesztőrészlet, a THM, a kötvény vagy az infláció. A felkészültség és érdeklődési kör helyett az előnyben részesített képzések és szakok említése inkább az ott megtanulható szakmák anyagi és társadalmi megbecsültségével függhet össze” - teszi hozzá Tóth Andrea, a Provident Pénzügyi Zrt. senior vállalati kapcsolatok vezetője.

Jó fizetés és vezetői pozíció a cél

Az anyagi megbecsültség hangsúlyos szerepét támasztják alá a munkahely kiválasztásánál figyelembe vett szempontjaik is. A középiskolások legfontosabb elvárása ugyanis már az első állásuk esetében is a magas fizetés. A megkérdezettek kétharmada (65%) sorolta ezt a leginkább fontos szempontok közé. Ezen kívül kiemelten lényeges még számukra, hogy a kiválasztott cég biztos háttérrel rendelkezzen (39%), jó legyen a társaság, a munka során használni lehessen a korábban megszerzett ismereteket és legyen előrejutási lehetőség.

A kiemelten fontos, magas kezdő fizetés a válaszadók fele szerint több mint 200 000 forintot jelent, nagyjából negyedük (23%) szerint pedig legalább 300 000 forintot. A másod- és harmadéves középiskolások és gimnazisták negyede 150 000 forint fizetés alatt inkább nem menne el dolgozni, harmaduk pedig legalább 100 000 és 150 000 forint közötti fizetést vár első munkahelyétől.

A kutatás eredményei szerint a fiatalok kétharmada valamilyen vezető pozícióban szeretne dolgozni, de viszonylag sokan (41%) vannak, akik szívesen indítanának saját vállalkozást (körükben szignifikánsan magasabb a magas pénzügyi tudatossággal rendelkezők, és a fiúk aránya). A legtöbben a versenyszférát részesítik előnyben, de a vállalatméret csökkenésével fokozatosan csökken a munkavállalási szándék, míg a külföldi tulajdonú cégek általában vonzóbbak, mint a magyar tulajdonúak. Legkevésbé a köz- és a nonprofit szféra mozgatja meg a középiskolások munkamorálját.

Saját vállalkozás? – pro és kontra

A vállalkozói lét lehetőségében szintén a materiális szempontok játsszák a döntő szerepet: az alkalmazottakhoz képest kereshető magasabb jövedelmet és a rugalmas munkaidőt tartják a legnagyobb előnyének. Az eredmények szerint pozitívumnak gondolják továbbá, hogy a vállalkozók könnyebben megvalósíthatják életcéljukat, mint az alkalmazottak. Érdekes, hogy jelentős mértékű azoknak az aránya (30%), akik magas összegű EU-s támogatások és adókedvezmények igénybevételét remélik ettől a munkavállalási formától.

A vállalkozási lét legfőbb ellenérve a vállalkozás beindításához szükséges pénz hiánya, a válaszadók kétharmada jelölte meg ezt a három legfontosabb ok egyikeként. Egyharmad azok aránya, akik szerint gazdasági kapcsolatok, egynegyed pedig azoknak, akik szerint politikai kapcsolatok nélkül nem tud boldogulni egy vállalkozás.

A válaszadók 28 százaléka szerint a vállalkozói léttel járó kevés szabadidő is gátolja a fiatalokat abban, hogy vállalkozóként akarjanak dolgozni. Ezeknél lényegesen kisebb akadálynak látják a hazai és nemzetközi gazdasági helyzetet, a vállalkozók adóterheinek nagyságát és a magyar jogszabályok változását.

Mire készít fel az iskola?

A kutatás kitért arra is, hogy a tanulók szerint mennyire kaptak az iskolától az álláskereséshez és a munkavállaláshoz hasznos ismereteket.  A válaszadók szerint az iskola inkább általánosságban adott hasznos tudást arra nézve, hogy egyes munkakörök betöltéséhez milyen ismeretek szükségesek. Ugyanakkor csupán 17 százalékuk kapott segítséget arra vonatkozóan, hogyan kell állást keresni, és még kevesebb, csupán 10 százalék véli úgy, az iskolában megtanulhatja, hogyan kell működtetni egy vállalkozást. Az iskolák a legsikeresebbek az önéletrajzírás megtanításában voltak, ezt a megkérdezett diákok 46%-a vélte hasznosnak.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG