Folyamatos harc a feketemunka ellen
A tisztességes és jogkövető vállalkozások jelentős versenyhátránya különösen a szűkülő piaci lehetőségek időszakában jelent komoly veszélyt, ilyenkor e cégeknek a puszta fennmaradásukért kell megküzdeniük. Ezért van különös súlya annak, hogy a Nemzeti Munkaügyi Hivatal továbbra is kiemelten kívánja kezelni a bejelentés és munkaszerződés nélküli foglalkoztatás visszaszorítását.
Míg korábban az építőipar állandó kiemelt terület volt, az idei munkaterv a vagyonvédelmi szektort nevesíti a vizsgálatot egyik fő területévé: ez az a szektor, amely a válságtól függetlenül továbbra is jelentős létszámot foglalkoztat. A vagyonvédelem mellett a feldolgozóipari cégek is fokozott ellenőrzésre számíthatnak: minden tizedik munkaügyi ellenőrzés az említett szektorokat fogja érinteni.
Ami újdonság a korábbi irányelvekhez képest, hogy minden korábbinál nagyobb jelentősége lesz az utóellenőrzéseknek, hiszen ezentúl a határozatok 80 százaléka esetén utóellenőrzést is kell tartani.
A munkaügyi felügyelők az irányelv szerint a helyszínen a munkaszerződések mellett elsősorban a munkabér mértékére, a munkabér védelmére, valamint a jogviszony megszűnésekor az igazolások kiadására, továbbá az utolsó havi elszámolás megtörténtére vonatkozó jogszabályi rendelkezések pontos betartását fogják ellenőrizni.
Jobb későn… - Erősödik a munkaügyi hatóság felvilágosító és tájékoztató tevékenysége
Az irányelv kifejezetten rögzíti, hogy a szolgáltató közigazgatás elvét a korábbiaknál jobban kell érvényesíteni.
Ez roppant időszerű, hiszen a munkaügyi hatóság jelenlegi tájékoztató és felvilágosító tevékenysége jócskán elmarad más hatóságok (például az adóhatóság) tájékoztató tevékenységének minőségétől – mondta el Máriás Attila a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója – Az egyes munkaügyi kérdések általános és adott helyzetre történő értelmezését a munkaerőpiac szereplői hiába kérik akár szóban, akár írásban a hivataltól, legjobb esetben is csak a Munka Törvénykönyve szövegének értelmezés nélküli megküldése jelenti a tájékoztatást.
Néhány "irritáló" passzus megszűnik
A szolgáltató közhatalom elvének érvényesítése talán véget vethet bizonyos, az egyes munkáltatókat feleslegesen irritáló jogalkalmazói eljárásoknak is.
A hivatal eddigi ellenőrzései során megkövetelte, hogy ha a munkavállaló 5:50 perckor kezdi meg a munkát, akkor a munkáltató az 5:50-től 06:00 óráig terjedő időszakra fizessen a munkavállaló részére éjszakai pótlékot - hiszen ez a munkajogi szabályok szerint éjszakai időnek minősül.
E konkrét helyzet egyébként hamarosan megszűnik, mivel a 2012 július 1-jén életbe lépő új Munka Törvénykönyve a vonatkozó rendelkezést a realitásokhoz igazítja, kimondva, hogy éjszakai pótlékot csak akkor kell fizetni, ha az éjszakai időben történő munkavégzés legalább az egy órát eléri.
Amit továbbra sem tudunk
Nem szól az irányelv a bérkompenzáció (elvárt mértékű béremelés) ellenőrzésével kapcsolatos teendőkről, sem az új Munka Törvénykönyve hatályba lépésével kapcsolatos esetleges moratórium, vagy türelmi idő lehetőségéről. A 2012. július 1-én hatályba lépő új törvény a már közel 20 éve érvényben lévő munkaügyi kódexet alapjaiban változtatja meg, ezért is szükség lehet bizonyos engedmények esetleg moratórium előzetes rögzítésére.
Nem olvasható ki az irányelvből a különböző fiktív cégekkel kapcsolatos ellenőrzési stratégia változása sem, holott az úgynevezett munkaügyi feketelistán évek óta előkelő helyeken szereplő cégek esetében a kiszabott munkaügyi bírságok behajthatóságának lehetőségét mindenképpen célszerű lenne növelni.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Véget érni látszik a németeket sújtó átok
5 perce
-
Ukrajna szükségállapotot hirdetett az ország energiaszektorában
30 perce
-
A Mol kibújik a bőréből, úgy várja a jó híreket
körülbelül 1 órája
-
Rejtélyes betegség miatt visszatért négy űrhajós a nemzetközi űrállomásról
körülbelül 1 órája
-
Donald Trump az Egyesült Államok tajvani függőségét is csökkentené – vámokkal
körülbelül 1 órája
-
„Rendkívül barátságtalan lépés” – nagyon berágott a magyar kormányra a lengyel külügyminiszter
2 órája
-
Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
2 órája
- E számoktól megrettenhet Nagy Márton
- Elég volt abból, hogy bal- meg jobboldal, élni akarunk – az utca embere a hólapátolásról
- Hiába büszkékedik Szijjártó Péter, az egy főre eső GDP még mindig alacsonyabb keleten, mint nyugaton
- Váratlan fordulat történt a lakásáraknál
- Vučić már tudja, ki fogja megvenni a Szerb Kőolajipari Társaság orosz tulajdonrészét
- Nagyon bepöccent Magyar Péter
- Mire készülnek Orbán Viktorék? Itt vannak Gulyás Gergely bejelentései, kövesse a Kormányinfót percről percre!
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál 2026. január 15. 06:40
- Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal 2026. január 13. 19:59
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Véget érni látszik a németeket sújtó átok
A német gazdaság kétéves visszaesést tört meg szerény 2025-ös növekedéssel
Ukrajna szükségállapotot hirdetett az ország energiaszektorában
Több ezren maradtak áram nélkül a hidegben.
A Mol kibújik a bőréből, úgy várja a jó híreket
A BUX épphogy mínuszban állt 11:30-kor.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
2026. január 15. 06:40
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Így reagált a tőzsde a Mol nagy bejelentésére
2026. január 14. 19:08
-
Nem csak Dánia küld katonákat Grönlandra
2026. január 14. 19:47
-
Donald Trump meghátrált Kína erejétől
2026. január 15. 07:40

