Megkezdődött a létszámleépítés második üteme az ISD Dunaferr Zrt.-nél, miután a menedzsment hétfőn és kedden átadta a nevesített listákat a központi üzemi tanácsnak - közölte a vállalatcsoport HR-igazgatója kedden az MTI-vel.
Mezőközy András elmondta, hogy a listán "száz körüli" munkavállaló található, de az első ütemben elbocsátott 158 dolgozóval együtt is "mindenképpen négyszázon belül marad" a leépítettek létszáma. Hozzátette: az elbocsátásban érintettek között van kölcsönzött munkaerő is, de főként az adminisztratív területről küldenek el dolgozókat.
Közölte: az ISD Dunaferr Zrt. mellett az ISD Kokszoló Kft.-nél 25 fős, míg az ISD Power Kft.-nél tízfős elbocsátás van folyamatban. Az igazgató hozzátette: az első körös listán szereplők közül negyvenen a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítványhoz kerültek át, húszan pedig korábban kölcsönzött munkaerővel betöltött álláshelyen dolgoznak. Olyanról is tudnak, aki másik munkáltatónál már talált állást - mondta.
Kezdődik a felmondási idő
Az MTI érdeklődésére Borbély Zoltán a központi üzemi tanács elnöke megerősítette, hogy megkapták a listákat: hétfőn 85, kedden 16 név szerepelt ezeken, vagyis 101 dunaferres munkavállaló kapott értesítést. Megjegyezte, hogy a munkáltató eredetileg 150 főt jelentett le a munkaügyi központ felé. A többi valószínűleg kölcsönzött munkaerő - fűzte hozzá.
Az érvényben lévő kollektív szerződés alapján az első ütemben érintettek legkorábban február 3-án kaphatják meg felmondásaikat, míg a mostani bejelentésben érintettek várhatóan március végén kapják meg felmondólevelüket.
Az orosz tulajdonossal is tárgyaltak
Az ISD Dunaferr Zrt. tavaly augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi terveknek megfelelően 1500 dolgozót érintő létszámleépítésbe fog.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.
Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztetett, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően csak a tárgyalások magasabb szintű folytatását jelentették be.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 10-én Budapesten tárgyalt a Dunaferr-cégcsoport jövőjéről Evgeny Potapovval, az ISD Korporáció képviselőjével, és arról tájékoztatta, hogy a kormány továbbra is kitart vételi szándéka mellett.
Még nem adták fel
November 7-én Czomba Sándor az ISD Dunaferr Zrt. vezetésével folytatott egyeztetést követően jelezte, hogy a cégvezetés mintegy 400 fős létszámleépítést hajt végre, ami a korábban tervezett 1500-as számhoz képest jelentős változás. Mint mondta, a kormány tudomásul vette, hogy a cég menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak.
November 22-én a cégcsoport HR igazgatója közölte az MTI-vel, hogy megkezdődik a csoportos létszámleépítés, miután a vállalat vezetése nyilvánosságra hozott egy 158 nevet tartalmazó listát, valamint tájékoztatta az elbocsátások első üteméről a munkaügyi központot és a központi üzemi tanácsot.
Január 16-án a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke egy dunaújvárosi sajtóeseményen közölte, hogy a kormány még mindig nem adta fel azt a tervét, hogy megvásárolja az ISD Dunaferr Zrt-t. Dorkota Lajos azt mondta, hogy a tárgyalások folytatódni fognak a tulajdonos és a magyar állam között, amikor az ISD Dunaferr Zrt. fő tulajdonosa, az orosz állami Vnyesekonombank vezetője február elején Magyarországra érkezik.
Megkezdődött a létszámleépítés második üteme Dunaújvárosban.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
2 órája
-
Kína légiközlekedése busásan profitál az orosz szankciókból
4 órája
-
Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
4 órája
-
Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
4 órája
-
Négy embert ölt meg egy iráni rakéta Izraelben, Libanonban egyre több egészségügyi intézményt támad Izrael
4 órája
-
Magyar Péter: provokáció történt Szerbiában, mesterséges válságot gyártana a kormány
5 órája
-
Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
6 órája
Mfor.hu Top24
- Terjed a Covid új „Kabóca” variánsa
- Nagyot alakított a forint hétfőn
- Máris drágulnak az élelmiszerek az iráni háború miatt
- Újabb iráni likvidálást jelentett be Izrael
- A magyar-szerb határhoz sietett Orbán Viktor, és tett egy sokat sejtető megjegyzést
- Ukrajna már tudni véli, ki áll a szerbiai akció mögött
- Elárulta a szerb hírszerzés, hol gyárthatták a Török Áramlatnál talált robbanóanyagot
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint 2026. március 31. 07:30
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
4 órája
Nemzetközi
Négy embert ölt meg egy iráni rakéta Izraelben, Libanonban egyre több egészségügyi intézményt támad Izrael
Egyre eszkalálódik a közel-keleti háború.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15 -
Célegyenesben Futó Gábor milliárdos energiatároló fejlesztése2026. április 1. 05:50 -
Elindult az aranypénz-gyártás Belgiumban: 1100–4000 euróba kerülnek az érmék2026. március 31. 15:50 -
Külföldön terjeszkedik Jászai Gellért cége: milliárdos üzlet Montenegróban2026. március 31. 05:50 -
A világ leggazdagabbja most a Napot „kapcsolná le”: Musk új ötlete sokkolja a szakértőket2026. március 30. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Búcsú a hazai gasztronómiai élet ismert és elismert alakjától
13:46
-
Megnyílt a Citadella – újra látogatható
18:27
-
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
15:13
-
Jóízű Magyarország Gulyás Hete: több mint ezer étteremben ünneplik a magyar konyha jelképét
15:05
-
Zotter csokoládé – Végtelen csokoládé mindenkinek!
08:09
A vidék hírei
-
Teljes útlezárások jönnek Eger két utcájában – mutatjuk, mikor és hol kell kerülni
17:45
-
Elhunyt Szilváné dr. Graffjódy Eszter
10:52
-
Hidegfront hoz erős, viharos szelet, lehűlést
09:05
-
Magyar Péter: ha kampánytéma lesz a szerbiai ügy, az beismerésnek számít
19:18
-
Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél – rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze Orbán Viktor
12:59
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
2026. április 6. 06:01
-
Vészjósló bejelentést tett Irán a Hormuzi-szorosról
2026. április 6. 09:01
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2026. április 6. 08:22
-
Orbán Viktor Kiskundorozsmán utalt arra, hogy kit sejt a szerbiai akció hátterében
2026. április 6. 10:41
-
A szerb hírszerzés szerint egy migránscsoporthoz tartozó személy próbálhatta szabotálni a Török Áramlatot
2026. április 6. 13:46





