Októberben 488 600 álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat; ez az előző év azonos hónapjához képest 6,6 százalékos csökkenést - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Múlt hónapban csaknem 222 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek több mint egyötöde álláskeresési ellátást, a többség pedig szociális jellegű támogatást kapott. Az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
9,8 százalékos munkanélküliség
A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11 százalék volt októberben, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7,4 százalékos értéket mutatott. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma 2013. harmadik negyedévben 434 ezer volt, ami 9,8 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg.
2013. októberben a nyilvántartásban 66 700 pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 13,7 százalékot jelentett; a pályakezdők létszáma 2013 szeptemberéhez képest 2,2 százalékkal mérséklődött. A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma tovább csökkent az előző hónaphoz képest. Októberben az összes álláskereső körülbelül harmada, 158 400 ember keresett egy évnél régebben állást.
Októberben a foglalkoztatók összesen 40 400 üres álláshelyet jelentettek be, ami egy év alatt 26,4 százalékos emelkedés. A legtöbb új munkaerőigény Budapestről és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett. Összességében októberben 84 100 munkaerőigény állt rendelkezésre, amiből a zárónapon 53 300 ezer állás maradt betöltetlen.
Az állástalan pályakezdők száma is csökkent.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Itt az új brit kormányfő első lépése: október elsejétől csökkenti a lakossági áramszámlákat
16 perce
-
A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
25 perce
-
Kicsattannak a német gazdasági szereplők
37 perce
-
Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
körülbelül 1 órája
-
Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
2 órája
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
3 órája
-
Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
3 órája
Mfor.hu Top24
- Nyitott maradt a kérdés: nem döntött a Tisza-frakció Polgár Judit jelöléséről
- Vegyen nagy levegőt, ha kedd reggel tankolni megy
- Húzónevekkel erősít a közmédia
- Kivizsgálják Szijjártó Péter minden BYD-val kapcsolatos döntését
- Adóváltozások: ez még csak a kezdet, mi lehet a következő?
- Súlyos béklyótól szabadulnának Kármán Andrásék, az EU árgus szemekkel figyel
- Most mi lesz? Kissé beszorult a forint
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Itt az új brit kormányfő első lépése: október elsejétől csökkenti a lakossági áramszámlákat
Október 1-jétől már nem terheli általános forgalmi adó a háztartások villanyszámláját
16 perce
Agrár
A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
Riasztó, amire figyelmeztetett.
25 perce
Makro / Külgazdaság
Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Rég volt utoljára ilyen pozitív a várakozásuk.
37 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Lenullázzák a villanyszámla áfáját Nagy-Britanniában
13:07
-
Visszatért az optimizmus Németországban
12:44
-
Megugrott a céges bedőlések száma Romániában
12:14
-
Magyarország bekerült a világ első 30 állama közé azzal, hogy milyen sok új dollármilliomosunk lett
11:55
-
Fordult a kocka a világ egyik kedvenc édességgyártójánál
11:31
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
2026. július 20. 14:47
-
Esik az arany ára
2026. július 20. 16:27
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
2026. július 20. 19:39
-
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
2026. július 21. 06:37




