1p
Elvégzettnek tekinti feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a munkáját és felkérte tanácsadójának. A kormányfő reggel jelentette be, hogy Varga Mihály váltja a főtárgyalói szerepkörben Fellegi Tamást.

Az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős miniszter Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött levelében kérte felmentését. A május 9-i keltezésű levelet a Miniszterelnökség juttatta el az MTI-hez. Fellegi Tamás levelében kifejti, tavaly decemberben azt a feladatot vállalta, hogy a kormány tagjaként irányítja és összefogja azokat az egyeztetéseket és erőfeszítéseket, amelyek az IMF/EU-tárgyalások megindítását célozzák. A pénzügyi tárgyalások helyzetét elemezve Fellegi Tamás jelzi: "Tartalmilag fontos és elfogadható kompromisszumra jutottunk mind az Európai Bizottság, mind a Valutaalap vezetőivel. A kormány jelentős kompromisszumkészségről tett tanúbizonyságot, miközben az ország szuverenitását, a kormánypolitika elvi és stratégiai pontjait tekintve megőriztük korábban következetesen képviselt álláspontunkat: a magyar ügyben is az uniós gyakorlatnak megfelelő ügykezelés valósuljon meg, és a kötelezettségszegési eljárások jogorvoslati eleme ne szerepelhessen előfeltételként a hiteltárgyalások megkezdéséhez."

Az Európai Bizottság döntése egyértelműen fogalmaz, és elővigyázatossági pénzügyi csomagról beszél, amelyet Magyarország kezdettől fogva képviselt. A kompromisszum továbbá biztosítja, hogy "az IMF chartájával ellentétes módon ne jelenjenek meg politikai szempontok előfeltételként" - írja levelében Fellegi. "Tavaly decemberben azt a feladatot vállaltam, hogy a kormány tagjaként irányítom és összefogom azokat az egyeztetéseket és erőfeszítéseket, amelyek a tárgyalások megindítását célozzák. Úgy gondolom, ezt a feladatot sikerrel és maradéktalanul teljesítettem. A technikai akadályok elhárulását követően megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások, amelyek már a makrogazdasági és költségvetési politikánk részleteiről szólnak majd" - fogalmaz a távozó miniszter.

Fellegi Tamás azt is rögzíti, hogy megítélése szerint ennek irányítására és összefogására a továbbiakban olyan vezetőre van szükség, akinek átfogó és részletes pénzügypolitikai, ezen belül adóügyi és költségvetési tapasztalata van. Válaszlevelében Orbán Viktor utal arra, hogy Fellegi Tamás nehéz helyzetben vállalkozott egy nagyon nehéz feladatra. "Az országgal szemben indított spekulációs hullámok, politikai és médiatámadások, az ország szuverenitását korlátozni akaró nemzetközi politikai kísérletek közepette kellett végeznie munkáját." "Ezt a munkát Ön elismerésre méltó higgadtsággal, kiegyensúlyozottsággal végezte. Elsősorban Önnek és munkatársainak köszönhetjük, hogy ebben a nehéz helyzetben jelentős ellenerők szándékaival szemben is sikerült elhárítani az akadályokat a Magyarország számára fontos nemzetközi pénzügyi tárgyalások útjából" - írja válaszában a miniszterelnök. Megköszönve tárca nélküli minisztere munkáját, Orbán Viktor arra kérte Fellegi Tamást, hogy a nemzetközi üzleti és politikai színtéren szerzett kapcsolatait tanácsadóként hasznosítsa Magyarország sikere érdekében.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG