A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) rendkívüli összehívását kezdeményezi azután, hogy kiderült, a kormány az országos bérajánlás és a minimálbér-emelés mértékénél alacsonyabb ütemben, jövőre mindössze 2,4 százalékkal akarja emelni a közfoglalkoztatottaknak járó béreket - közölte a szövetség elnöksége.
Az MSZSZ azt kéri, hogy a VKF üléséig ne hirdesse ki a kormány az új közfoglalkoztatási bért. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden jelentette be, hogy a kormány a jövő évre várható inflációval, azaz 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatottak bérét.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége a közlemény szerint "megdöbbent" a kormány döntésén, s emlékeztet arra, hogy a VKF-en megszületett megállapodás szerint jövőre a minimálbér 3,6, a garantált bérminimum 3,5 százalékkal emelkedik, valamint az országos bérajánlás mértéke is ezzel megegyező.
Elfogadhatatlannak tartják a különbséget
Az MSZSZ szerint a kormányzati döntés azt jelenti, hogy több mint 300 ezer közfoglalkoztatásban dolgozó béremelése nem éri el a 3,5 százalékos mértéket, amit a szakszervezeti szövetség felháborítónak tart. Az MSZSZ attól tart, hogy "az állami vállalatok bértárgyalásai kapcsán követendő kormányzati magatartást ez a döntés előrevetíti" - olvasható a közleményben.
Az MSZSZ kifejti: a közfoglalkoztatási bér bevezetése rontotta a magyar bérhelyzetet. A "normál" bérű munkák kiszervezése, majd közmunkával történő felváltása miatt tömegek végeznek az alacsony összegű minimálbérnél kevesebbért munkát. A mostani döntés tovább növeli a különbséget a minimálbér és a közfoglalkoztatási bér között, ez a helyzet pedig elfogadhatatlan a munkavállalók számára.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség véleménye szerint a piaci viszonyok között a szabályok betartásával működő munkáltatók könnyen veszíthetnek azokkal szemben, akik állami segítséggel alacsony bér mellett közmunkásokat foglalkoztathatnak, és ezzel versenyelőnyre tesznek szert. Ezért kérik a VKF-ben lévő munkáltatói szövetségeket, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz, és még idén hívják össze a VKF rendkívüli ülését, és addig ne hirdessék ki a 2014. évi közfoglalkoztatási bért és közfoglalkoztatási garantált bért.
A szakszervezetek a bérek emeléséről akarnak egyeztetni.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
8 perce
-
Vészjósló bejelentést tett Irán a Hormuzi-szorosról
körülbelül 1 órája
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2 órája
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
4 órája
-
„Az embereknek elfogy a cérnája” – az utca embere a Szabó Bence-ügyről és a győri botrányról
17 órája
-
Döntött a kormány: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat magyar szakaszát
17 órája
-
Hadijelentés: büszkén sorolják az oroszok, hogy miket tudtak szétlőni
18 órája
Mfor.hu Top24
- Hadijelentés: 1215 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- Ukrán piacot találtak telibe az orosz drónok
- Választás 2026: 126 ezren már szavaztak
- Szijjártó Péter: Amíg minket látnak, megvédjük magunkat!
- Nyárra várható az egészségügy önálló MI stratégiája
- Nem fogja kitalálni, mit árul a NAV 220 millió forintért!
- „Hazugság minden szavuk, ezt csak szeretnék, de sose lesz belőle semmi!” Olvasóink a közvélemény-kutatókról
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Heti top
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint 2026. március 31. 07:30
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Még a választás előtt megpróbálják eladni a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét 2026. március 7. 10:58
Friss
Vásárló
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót.
8 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15 -
Célegyenesben Futó Gábor milliárdos energiatároló fejlesztése2026. április 1. 05:50 -
Elindult az aranypénz-gyártás Belgiumban: 1100–4000 euróba kerülnek az érmék2026. március 31. 15:50 -
Külföldön terjeszkedik Jászai Gellért cége: milliárdos üzlet Montenegróban2026. március 31. 05:50 -
A világ leggazdagabbja most a Napot „kapcsolná le”: Musk új ötlete sokkolja a szakértőket2026. március 30. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Befagyott a magyarok nyaralásra fordítható kerete
09:16
-
Erős negyedévet zárt a magyar tőzsde
06:45
-
Világtörténeti pillanat, Kína adóssága először haladta meg Európáét
05:25
-
Itt drágulnak a legjobban a lakások Magyarországon
16:58
-
Az OPEC tagjai megállapodtak az olajtermelés növelésében, de ez nem oldja meg a bajt
15:40
Turizmus Online cikkei
-
Megnyílt a Citadella – újra látogatható
18:27
-
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
15:13
-
Jóízű Magyarország Gulyás Hete: több mint ezer étteremben ünneplik a magyar konyha jelképét
15:05
-
Zotter csokoládé – Végtelen csokoládé mindenkinek!
08:09
-
Üzemanyag-stop az olaszországi reptereken
06:36
A vidék hírei
-
Hidegfront hoz erős, viharos szelet, lehűlést
09:05
-
Magyar Péter: ha kampánytéma lesz a szerbiai ügy, az beismerésnek számít
19:18
-
Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél – rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze Orbán Viktor
12:59
-
Betegségéből lábadozva küldött húsvéti üzenetet Erdő Péter bíboros
10:55
-
Tovább bővül az egri térfigyelő-kamerarendszer
16:18
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Még a választás előtt megpróbálják eladni a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét
2026. március 7. 10:58
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
top 24
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
2026. április 6. 06:01
-
Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
2026. április 5. 12:53
-
Döntött a kormány: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat magyar szakaszát
2026. április 5. 16:52
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2026. április 6. 08:22
-
Orbán Viktor megint összehívta a rendkívüli védelmi tanácsot
2026. április 5. 12:10





