A Világgazdaság információját a Miniszterelnökség is megerősítette. Hajdú Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke a lapnak elmondta: a kormány álláspontja, hogy egyetlen egy minisztérium sem szakadhat el a valóságtól, és mivel 2012-ben Magyarországon nem volt gazdasági növekedés, ezért nem lehet plusz kiadással terhelni a tárcák költségvetését. Ebből fakadóan az év végén, béren felüli és béren kívüli juttatásokra nincs lehetőség semmilyen formában.
Bár tárcaköltségvetésekről van szó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára aláírásával az Egészségbiztosítási Alapból gazdálkodó egészségügyi intézmények vezetőit is értesítették a kormány döntéséről. Csakhogy az egészségügyben dolgozók számára ez azt jelenti, hogy számos, gyakorlatilag bérjellegű juttatást sem kaphatnak meg - írja a Világgazdaság.
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




