Legnagyobb számban a pályakezdők és a 45 év felettiek voltak, de meglepően sok gyesről visszatérő is bejelentkezett az álláskereső portál tanácsadására. Visszatérő probléma, hogy a jelentkezők nem tudják, milyen fizetési igényt írhatnak a motivációs levelükbe egy adott munkakörben, valamint hogy bevallhatják-e, évek óta munkanélküliek.
Meglepő volt, hogy a sok érdeklődő közül senki sem tervezett külföldön munkát vállalni, és hogy legtöbben jelentősen magasabb fizetési igényt írtak volna be, mint ami a piaci trendek alapján elvárható.
A tapasztalat hiánnyal, a túl sok diplomával, és a munkanélküli évekkel van baj
A pályakezdők problémája a tapasztalat hiánya. "Hogyan szereznék gyakorlatot, ha minden munkahelyről azt a választ kapom, hogy csak gyakorlattal rendelkezőket hívnak be interjúra?" teszi fe a kérdést szinte minden pályakezdő - mondta Herczku Mónika, a profession.hu karrier tanácsadója.
Egyre érezhetőbb a 45 év feletti munkakeresők elkeseredettsége is, a második legnagyobb csoportot ők alkották. Életerős, komoly tapasztalattal rendelkezők maradtak munka nélkül 2-4-6 évig, akik nem szívesen ismernék ezt be a jelentkezések során. A gyesről visszatérők pedig trükkök után érdeklődtek, hogyan írják be az otthon töltött éveket, hogy ne derüljön ki, kisgyermekük várja őket délután – mondta a tanácsadó.
Sokan kérdezték, hogyan írják be a feketén végzett munkákat önéletrajzukba, hogyan rejtsék el a munkanélküliként eltöltött éveket. Az is gyakori kérdés, hogy hány diplomát merjenek bevallani, hogy ne számítsanak túlképzettnek.
A munkakeresők demográfiai összetétele
Legtöbben városokból, magasabb képzettséggel jelentkeztek. – nyilatkozta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője. – Oldalunk lefedi az online piac 70 százalékát, több mint 600 ezer felhasználó és közel 6000 hirdető találkozóhelyeként működünk, ezért rendkívül pontos adataink vannak a hazai munkaerőpiac helyzetéről, mégis egészen új élmény személyesen találkozni azoknak az embereknek a problémáival, akiknek segíteni szeretnénk céljaik elérésében. – tette hozzá a szakember.
Egyre elkeseredettebbek a pályakezdők és a 45 év felettiek, derül ki a profession.hu karrier napok tapasztalataiból, de a gyesről visszatérők helyzete is rossz. A tanácsadóktól azt kérdezték, hogy tagadják le a munkanélkül töltött éveket, és hogy titkolják el, hogy gyerekük van.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hőkupola ide vagy oda, a globális klímavédőknek annyira nem sürgős
15 perce
-
Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
13 órája
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
14 órája
-
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
15 órája
-
A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
15 órája
-
Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
16 órája
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
16 órája
Mfor.hu Top24
- Friss bejelentés Magyar Pétertől: eztán sem lesz közvetlen az elnökválasztás
- Áder János alapítványa után kockázatos befektetések sora maradhat hátra
- Tégláról téglára bontják le az Orbán-rendszert – Ez Viszont Privát
- Pácban ez a település, talán a fizetésekre se futja
- Foci-vb: Messiék szenvedését, és szó szerint ájult izgalmakat hoztak a pénteki meccsek
- Íme: csattanós videó jött Magyar Pétertől Áder Jánosnak – Frissítve
- Csúnyán elpáholták a jó magyar forintot
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Vállalat
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Először nem is gondolták problámásnak
15 órája
Nemzetközi
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
18 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
2026. július 4. 12:17
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2026. július 4. 13:53
-
Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
2026. július 4. 08:32
-
Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
2026. július 4. 11:47




