A sok konyhasó fogyasztása egészségtelen, mert a túlzott nátriumbevitel emeli a vérnyomást, vizet tart vissza a szervezetben, csökkenti a verőerek rugalmasságát, ezért a szélütés, a koszorúér-betegség és a szívelégtelenség fontos kockázati tényezője. Szervezetünkbe a legtöbb nátrium a készen vásárolt ételekkel kerül: a kenyérrel, vagy a még sósabb a felvágottal és konzervekkel.
Korábbi vizsgálatokban azt találták, hogy a kisgyerekeket nevelő családokban nem figyelnek erre a szempontra: a fiatal szülők olvassák el a legritkábban a készételeken föltüntetett adatokat a só- és zsírtartalomról, noha az a gyermekek szempontjából is fontos volna.
Crystal Smith-Spangler és munkacsoportja számítógépes modelt készítetett arra, miképpen alakulna a sócsökkentés az élelmiszeripar közreműködésével, megegyezés alapján, illetve akkor, ha ezt sóadó bevezetésével igyekeznének kikényszeríteni.
Eredményeik szerint az élelmiszeripar együttműködésével az egészségügyi vezetés az amerikaiak sófogyasztását 9,5 százalékkal csökkenthetné, ami a 40-85 éves emberek körében 513.885 szélütést és 480.385 szívinfarktust előzne meg.
Számításaik szerint a sóadó bevezetése az ország területén élők sófogyasztását csak hat százalékkal mérsékelné. A kutatók szerint a túlzott nátriumhasználatot az iparban már eddig is több helyen adóztatták, ám az áremelkedés nem csökkentette az igényeket. Ráadásul a só olcsó, az élelmiszerek sótartalmát pedig azok bonyolult összetétele miatt nehéz kiszámolni, ami az adóztatás mértékének kiszámítását alaposan megnehezítené.
A hét kérdése:
Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!
Készüljön fel a böjtölésre!
Naponta egyen egy gyufásdoboznyi sajtot!
MTI