2p
Nőttek a bruttó fizetések tavaly az előző évhez képest, a keresetek továbbra is Budapesten voltak a legmagasabbak.

A béreket az iskolai végzettség, a munkakör és a munkaadó cég mérete is befolyásolja - közölte a Workania. A fizetesek.hu oldal felmérése szerint tavaly a bruttó átlagfizetés 270 ezer forint volt, ami 10 ezer forinttal több az előző évinél.

Továbbra is jelentős a bérkülönbség a főváros és az ország többi része között, Budapesten a bruttó keresetek átlaga elérte a 350 ezer forintot, vidéken viszont mindenhol 300 ezer forint alatt maradt - írták.

A fizetési rangsort a megyék közt Komárom-Esztergom (298 ezer), Győr-Moson-Sopron (285 ezer) Vas (283 ezer), Pest és Heves (270 ezer) vezeti, a többi régióban 250 ezer forint alatt volt a bruttó bérek átlaga. A fizetések továbbra is a keleti országrészben a legalacsonyabbak, Csongrád és Békés megyében 220 ezer forint az átlagkereset, a Dunántúlról csak Somogy került a legalsó kategóriába a Workania szerint.

Számít az iskola

A felmérés alapján továbbra is meghatározó szempont az iskolai végzettség, ugyanis a közép- és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között majdnem kétszeres is lehet a különbség: az érettségizettek 220 ezer, az egyetemi diplomások 400 ezer forintot is kereshettek. Főiskolai diplomával 360 ezer, OKJ-s képzettséggel 228 ezer, szakközépiskolai végzettséggel 186 ezer forint volt a bruttó fizetés országos átlagban.

Még nagyobb a különbség a munkakörök összehasonlításában, a felsővezetők havi átlagfizetésre (757 ezer) több mint ötszöröse volt a segédmunkásokénak (147 ezer) a kutatás szerint. A középvezetők átlagosan 440 ezer forintot, a köztes kategóriákban a szolgáltatási szféra alkalmazottai és a szakmunkások 180 ezer, az adminisztratív alkalmazottak 200 ezer, a műszaki területen szakképzett alkalmazottként dolgozók (mérnökök, IT-szakemberek) pedig havi 340 ezer forintot kerestek.

A felmérés szerint a 10-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeknél a fizetések átlaga 200 ezer forint alatt maradt, az 1000 fő felettieknél viszont 330 ezer forint volt, a cégek mérete tehát szintén meghatározó lehet az adatok szerint. A legkisebb és a legnagyobb cégek dolgozóinak fizetése között átlagosan egyharmadnyi a különbség - állapítja meg a Workania.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG