Az euróövezeti központi bank középszintű menedzseri pozícióiban a jelenlegi 17 százalékról 35 százalékra, a felső vezetés menedzseri állásaiban pedig 14 százalékról 28 százalékra emelik a nők arányát 2019 végéig. E cél eléréséhez "mentalitásváltásra van szükség" a bank vezetésében - mondta Jörg Asmussen, az EKB igazgatóságának német tagja a Süddeutsche Zeitungban csütörtökön megjelent beszámolóban.
Miért van szükség a kvótára? |
Jelenleg egy nő sincs az EKB legfőbb döntéshozó testületeiben, a hatfős igazgatóságban, valamint az euróövezeti jegybankok elnökeiből és az igazgatóságból álló 23 tagú kormányzótanácsban.
A női kvóta teljesítéséhez lehetőséget kínál, hogy jelentős létszámfejlesztésre van szükség a frankfurti központú intézménynél. Egy belső dokumentum szerint 800 embert kell felvenni ahhoz, hogy az EKB be tudja tölteni új szerepkörét, az euróövezeti bankrendszert felügyelő hatóság funkcióját. A csaknem 6 ezer bank felügyeletét a tervek szerint 2014 nyarától látja el az EKB.
Jörg Asmussen szerint alkalmas munkaerőből nincs hiány. A banknál már jelenleg is "kellő számban dolgoznak nagyon jól képzett nők" ahhoz, hogy betöltsék a kvótát - mondta a német szakember a müncheni lapnak.