2p
Évi 5 százalékos béremelésre számíthatnak a rendvédelmi szervek dolgozói, de a tervezett életpályamodell gondoskodik lakásról és megtakarításról is.
Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóságának állományába kinevezett próbaidős rendőrök ünnepélyes eskütételére a fővárosi Hősök terén 2015. szeptember 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az idén elfogadott életpályamodellnek köszönhetően január 1-jétől 5 százalékos béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók - közölte a Belügyminisztérium személyügyekért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Így becsülik a munkát

Zsinka András emlékeztetett arra, hogy idén júliustól 30 százalékkal emelkedett a rendvédelmi dolgozók illetménye. Az elfogadott életpályamodell nyomán 2019-ig 50 százalék lesz a béremelés mértéke, vagyis évente 5-5 százalékkal bővül a rendvédelmi dolgozók keresete.

A politikus hangsúlyozta, hogy a kormány meg kívánja becsülni a rendvédelmi dolgozók munkáját, különös tekintettel arra a helytállásra, amelyet a 2015-ös migránskrízis során mutattak. A 43 ezer ember béremelésére összesen 93 milliárd forintot fordítanak. Ebben a helyzetben a béremelésen túl 5 ezer rendőrnek és azok családtagjainak, mintegy 15 ezer embernek nyújtanak üdülési lehetőséget, illetve az idei 5 százalék után újabb 5 százalékkal nő a rendvédelelemben dolgozó közalkalmazottak bére is.

Az életpályamodell további eleme a lakhatási, otthonteremtési támogatás, illetve egy megtakarítási célú biztosítás bevezetése. Továbbá folyamatos előmeneteli lehetőséget biztosít a hivatásos állomány számára az új szolgálati törvény, amelynek nyomán lehetővé válik a teljesítménybérezés is. Erre 8 milliárd forintot különítettek el, illetve a szerteágazó illetményrendszer helyébe egy mindössze 5 elemből álló pótlék lépett - sorolta a változásokat a helyettes államtitkár.

Ugyancsak új elem - folytatta - a becsületbíróság intézménye, amely elé azok kerülnek, akiknél felmerül a szolgálati jogviszony megszüntetése, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára bevezetik a tisztjelölti jogviszonyt - mondta Zsinka András.

Nem csak a rendvédelmi dolgozók járnak jól: ahogy arról ma már beszámoltunk, nő a nyugdíj is januártól, de jelentős béremelésre számíthatnak az egyetemi tanárok is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG