2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Miután az előző elnök az MNB alelnöke lett, új vezetőt választott a Magyar Bankszövetség.
Patai Mihály, a Bankszövetség előző elnöke és Becsei András, az új elnök egy 2018-as rendezvény előtt. MTI Fotó: Kovács Attila

Becsei András az elnök, Jelasity Radován az alelnök

Patai Mihályt áprilisban nevezték ki a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé - így korábbi munkhalyein gondoskodni kellett pótlásáról. Az UniCredit Bank élén Tóth Balázs váltotta,  a Bankszövetség friss közleménye szerint pedig a banki érdekképviseletnél is megvan az utódja: Becsei András eddigi alelnök veszi át a helyét.

A Magyar Bankszövetség 2019. július 1-jén tartott rendkívüli testületi ülésén az így megüresedett alelnöki pozícióra Jelasity Radován eddigi elnökségi tagot választották meg. Új elnökségi tagként kapott mandátumot a döntéshozó testülettől Búza Éva és Vida József.

A frissen megválasztott bankszövetségi elnök felszólalásában kiemelte, hogy a Magyar Bankszövetség folytatni kívánja az eddigi konstruktív együttműködést a kormányzattal és a jegybankkal, melynek révén a bankszektor stabil pénzügyi hátteret tud biztosítani az EU-s átlagot meghaladó növekedéshez.

Bő fél év múlva újra választani kell

A Magyar Bankszövetségben a rendes tisztújítás háromévente esedékes, legközelebb 2020 tavaszán. Így a most megválasztott tisztségviselők a jövő év tavaszáig terjedő időszakra vállalták feladatukat, amikor teljes tisztújítás keretében választ majd a szövetség új elnökséget, felügyelő bizottságot és etikai bizottsági elnököt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG