2p
Ormosy Gábort nevezte ki vezérigazgatójának a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett AutoWallis Nyrt.
Ormosy Gábor

A pénzügyi és vállalatirányítási tapasztalatokkal rendelkező szakember feladata, hogy segítse a régiós autós vállalat hosszú távú stratégiájának kidolgozását, valamint növekedési terveinek megvalósítását.

Mint ismeretes, az AutoWallis új részvényeit februárban vezették be a BÉT-re, és a társaság vezetése májusra dolgozza ki ötéves stratégiáját, melyben azzal számolnak, hogy a csoport ebben az időszakban megduplázza tavalyi 70,2 milliárd forintos árbevételét (magyar számviteli törvény alapján, összesített, nem konszolidált, előzetes adat).

A vállalat jelenleg is keresi azokat a befektetési lehetőségeket Magyarországon, Kelet-Európában és a balkáni régióban, melyek hozzájárulnak a kitűzött célok teljesüléséhez. A stratégia megvalósítása során az AutoWallis újabb márkák és piacok megszerzése, valamint új üzletágak indítása révén bővülhet. A középtávú tervek között szerepel további autóértékesítési pontok nyitása, valamint a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat fejlesztése Magyarországon és a régióban. A csoport vizsgálja az iparág átalakulásával járó olyan lehetőségeket is, mint az elektromos autózás fejlődése, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás erősödése. Ezek mellett az új értékesítési csatornák megjelenése is új befektetési lehetőségeket teremthet az AutoWallis számára. Ezen célok megvalósítása akvizíciók, új vállalatok alapítása, és a meglévők tevékenységének bővítése útján történhet.

Ormosy Gábornak nem ismeretlen a Wallis Csoport: tranzakciós és stratégiai tanácsadói tapasztalataira építve 2004-től a Wallis Autó Holding pénzügyi igazgatójaként, majd vezérigazgatójaként dolgozott az autós üzletág reorganizációján, ezt követően pedig a Wallis Csoport pénzügyi igazgatói feladatait látta el. A szakember tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen és az amerikai Georgetown Egyetemen végezte. 2006-ban a Magyar Fejlesztési Bank leányvállalataként alapította meg és irányította vezérigazgatóként a kkv-k EU támogatásainak adminisztrálásáért felelős MAG Zrt.-t, majd ezt követően egyebek mellett az MKB Banknál és a Veolia csoportnál töltött be vezető pozíciókat.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG