6p
Lázár János az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, miért kell csökkenteni az állami szféra dolgozóinak létszámát, az állami intézmények számát és mit tesznek a bürokrácia csökkentése érdekében.
Lázár János. Kép forrása: MTI

Ezen bukjuk a magyar versenyképességet?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a jelentős bürokrácia az oka annak, hogy miközben a többi visegrádi ország versenyképessége folyamatosan javul, Magyarországon ez a növekedés nem elég dinamikus. Szerinte az állam elhízott ezért lassú, így lemarad a versenyben. A bürokrácia csökkentésével javulnak a nemzetközi verseny-pozícióink is - fogalmazott.

A kontinens versenyképességi tartaléka a közép-európai régióban van, ezért Magyarországon mind a bürokratikus intézmények és hivatalnokok, mind az egy-egy területet érintő jogszabályok számát csökkenteni kell ahhoz, hogy a GDP-növekedés 2018 után is 2-4 százalék körül legyen - tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy más országok lényegesen kisebb apparátussal dolgoznak, és Magyarországnak ezen a téren is el kell érnie a visegrádi országok vagy az Európai Unió átlagát.

Nem tarthatunk ennyi állami alkalmazottat

Fenntarthatatlan az, hogy a foglalkoztatottak között az állami alkalmazottak aránya mintegy 20 százalékos, miközben Lengyelországban arányuk nem éri el a 10 százalékot, és Csehországban is 13 százalék alatt van - közölte Lázár János.

A Miniszterelnökség ezért olyan új kormányzati modellre tesz javaslatot, amelyben a központi államirányítás, a stratégiaalkotás és a döntéshozatal minisztériumokba szerveződik, míg a területi szintű államigazgatás a járási és kormányhivatalokba kerül.

Az államszervezetben a probléma elsősorban nem lent, hanem fenn van, felfelé haladva egyre nagyobb és átláthatatlanabb az állam. A legtöbben a központi államigazgatás mintegy 90 intézményében dolgoznak - tette hozzá, rámutatva arra, hogy ezért tett javaslatot az 50 ezer embert foglalkoztató 73 háttérintézmény átszervezésére.

A drága és felesleges intézményeket szüntetnék meg

"Ma már sokkal inkább úgy tűnhet: nem a minisztériumnak van háttérintézménye, hanem a háttérintézménynek van minisztériuma" - jegyezte meg, példaként említve az agrártárca egyik hivatalát, ahol többen dolgoznak, mint a minisztériumban, vagy a mintegy hatszáz fős Oktatási Hivatalt, emlékeztetve: a területtel foglalkozó államtitkárság mindössze ötvenfős.

Megszűnnek azok az intézmények, amelyeknek működtetése drága és felesleges. Ezeknek feladatait a jövőben a minisztériumok vagy a kormányhivatalok látják el, a részletekről azonban még zajlanak a tárgyalások a tárcákkal - fűzte hozzá.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztér például az Emberi Erőforrási Minisztériumában vagy a gazdasági tárcánál működhet tovább - mondta Lázár János, kiemelve: a struktúra megváltozása nem jelenti az adott intézmény által ellátott feladat megszűnését, csupán azt hatékonyabb, olcsóbb és ésszerűbb keretek között biztosítja az állam.

A háttérintézményekkel kapcsolatos döntések az év közepéig megszületnek. Ezután áttekintik a zártkörűen működő állami részvénytársaságokat - közölte.  Lázár János a Miniszterelnökség létszámleépítésre is javaslatot tesz.

Hány embert tesznek lapátra?

Lázár János a járási és kormányhivataloknál július 1-jéig, valamint 2017 januárjáig 10-15 százalékos létszámkorrekciót tart szükségesnek, vagyis a jelenlegi 36 ezer helyett 30 ezernél kevesebbre csökken a létszám szűk egy éven belül.

A július 1-jével a tárcákba olvadó háttérintézményeknél 20 százalékos leépítés várható, a jövő évi költségvetésben pedig további 15 százalékos csökkentéssel számol a Miniszterelnökség a minisztériumoknál. Az így megtakarított forrás a tárcáknál marad, amely az eredményesebb hivatali munkára ösztönző, későbbi béremelések fedezete lehet majd - hangsúlyozta Lázár János.

A miniszter elismerte: a járási és kormányhivataloknál ez azt jelenti, hogy több feladatot kevesebb ember lát majd el. Jelezte ugyanakkor, hogy zajlik a járási hivatalok fejlesztése, a már átadottakkal együtt májusig 270 új kormányablak létesül.

Emlékeztetett az ott dolgozók életpályamodelljére is, amelynek eredményeként júliustól fokozatosan emelkedik a járásokban dolgozók bére, összesen 50 százalékkal. 2017 januárjától a kormányhivatali dolgozókra kerül sor, a háttérintézmények átszervezésével pedig összkormányzati szinten nyílik lehetőség a tisztviselők béremelésére - mondta Lázár János.

Arról is beszélt, hogy az elbocsátottaknak több lehetőséget is nyújt a kormányzat. Javaslata szerint az év második felében önként távozók a végkielégítésük összegének két-háromszorosát, akár fejenként 5-10 millió forintot is kaphatnak, ha vállalják, hogy tíz éven belül nem lépnek vissza az állami szolgálatba, hanem a versenyszférában érvényesítik tudásukat. A kormány ezért folyamatosan egyeztet a piaci szféra képviselőivel is.

Lázár János úgy ítélte meg: az alacsony munkanélküliségnek köszönhetően a most kilépők jó eséllyel helyezkedhetnek el máshol. Ezt segítendő Karrier Híd 2 néven programot is indít az állam: támogatást, adó- vagy járulékkedvezményt nyújt azoknak a munkaadóknak, akik állami szolgálatból kilépőket vesznek fel.

A nyugdíjba vonulók álláshelyét sem fogják betölteni - tette hozzá.

Megkeseríti az életünket a bürokrácia

Lázár János szerint nemcsak bürokratikus intézményből és hivatalnokból van sok, a szabályok nagy száma is akadályozza az emberek életét. Példaként említette az OECD adatait, amelyek szerint egy vállalkozó Magyarországon 277 órát tölt adóügyei rendezésével, egy telephely létesítésekor pedig 252 nap alatt jut áramhoz az igénylő. A vállalkozás indítása Magyarországon 24 eljárást igényel, míg a többi visegrádi országban átlagosan tizenkettőt. Magyarországon a hivatali ügyintézés kényelmetlen, bosszantó és drága, amin változtatni kell - hangsúlyozta a miniszter.

A bürokrácia jelenleg akadálya például az uniós pénzek lehívásának - holott a források kifizetésének gyorsítását célul tűzte ki a kormány -, csak úgy mint az építésügyi túlszabályozottság miatt a családi otthonteremtési program elindulásának is, pedig akár százezres nagyságrendű is lehet azok száma, akik ebbe belevágnának - hangsúlyozta.

A bürokráciacsökkentés jegyében Lázár János brit modell alapján arra is javaslatot tesz, hogy a parlament őszi ülésszakától egy új jogszabály vagy törvény megalkotása esetén két másikat szüntessenek meg - mondta.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG