2p
8 évre eltiltotta a FIFA etikai bizottsága Platinit és Blattert, némi pénzbüntetést is kaptak, mert semmivel sem tudták hitelt érdemlően megmagyarázni, miért utalt a FIFA 2 millió eurót a franciának. Így biztosan nem lesz a szövetség elnöke a 60 éves ex-futballzseni.
Olcsón megúszták? Fotó: EPA/Walter Bieri

Platini szívesen lett volna Sepp Blatter utódja a FIFA élén, mostanra azonban biztosnak látszik, hogy ez a hajó elúszott: egy kalap alá veszik őket, 8 évre eltiltották a vétkesnek ítélt párost. A gyanú és a pletykák szintjéről egy 2011-es átutalás emelte ki a FIFA legfelső vezetése körüli mocskos ügyeket: Platini 2 millió svájci frankot kapott a FIFA-tól, állítólag tanácsadásért - a gyakorlatban azonban ezt semmilyen szerződés vagy írásos megállapodás nem támasztotta alá. A vádak szerint ez inkább szimpla kenőpénz lehetett, hogy Platini ne induljon Blatter ellen az elnökválasztáson.

Bármi is volt a motiváció, a kifizetés - melynek hátterében a felek szerint szóbeli megállapodás állt - teljesen szabálytalan volt. A korrupciós vádakkal súlyosan terhelt szervezet, amelynek számos vezetője előzetes letartóztatásban van (a vád szerint pénzmosásban, zsarolásban és csalásban is érintettek a letartóztatottak), most jutott el oda, hogy a felek meghallgatása után döntést hozzon az ügyben.

Végül életre szóló eltiltás nem lett belőle, de 8 évig egyik vezetőt sem engedik a futballszervezet közelébe. Pénzbüntetést is szabtak ki rájuk, de Blatter 50 ezer, Platini 80 ezer frankos (14,5 illetve 23 millió forintos) büntetése elég messze áll azoktól az összegektől, amelyek az elmúlt évtizedekben zsebből zsebbe röpködhettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG