A Királyegyházát Sellyével összekötő mellékúton a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezők gondoskodtak a burkolat felújításáról, a megsüllyedt szakaszok pályaszerkezetének cseréjéről és a padka újraépítéséről. A kis sugarú ívek belső oldalán előre gyártott útszegély elemeket építettek be a belső útpadka és az úttest szélének védelme érdekében, valamint az út 2,3 kilométeres szakaszán az útpályát kibővítették.
Ezen kívül egy 700 méteres szakaszon, főleg Kákics települést érintve, speciális, a MOL Nyrt.-től származó gumibitument alkalmaztak a kopóréteg terítésekor. Ez az új kötőanyag jelentősen hozzájárul a használt gumiabroncsokból származó gumiőrlemény révén a közlekedésből származó menetzaj csökkentéséhez, az életminőség javításához.
Az így épült útszakaszok élettartama jelentősen hosszabb, a karbantartási költsége kb. fele a hagyományos bitumenes útszakaszokhoz képest. A felújításra került 19 kilométeren található buszmegállóhelyek mindegyike szabványos öbölbe került, és a hidak szükséges felújítási munkáit is elvégezték.
Fontos elem volt az útszakasz víztelenítése és a vízelvezetés korszerűsítése, melynek része az árkok kitisztítása. A megfelelő vízelvezetés lényegesen megnöveli a felújított út élettartamát. Ezeken felül még a sérült, erősen kopott és nehezen látható jelzőtáblák cseréjéről is gondoskodtak a szakemberek.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen 1315 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 110 milliárd forint, ebből a Dél-dunántúli régióban 21,4 milliárd forintnyi megítélt támogatás áll rendelkezésre.
Az Új Széchenyi Terv keretében az ország harmadik legnagyobb mellékútfelújítási projektje fejeződött be. A Dél-dunántúli régióban, Baranya megyében található Királyegyháza – Sellye összekötőút 19 kilométeres szakasza újult meg európai uniós forrásból, közel 2 milliárd forintból. A munkálatok során speciális gumibitument is alkalmaztak a szakemberek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
2 perce
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
30 perce
-
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
körülbelül 1 órája
-
A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
2 órája
-
Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
3 órája
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
3 órája
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
4 órája
Mfor.hu Top24
- Most fogjuk megfizetni a korábbi olcsó benzint?
- Most zsákoljon be euróból, ha külföldre utazik!
- Foci-vb: Messiék szenvedését, és szó szerint ájult izgalmakat hoztak a pénteki meccsek
- Magyar Péterék belekóstolhattak Amerikába
- Nézze csak: végre ez is kiderült a nyugdíjakról
- Hogyan alakíthatja át a Tisza-kormány a kamattámogatások rendszerét? Interjú
- Íme: csattanós videó jött Magyar Pétertől Áder Jánosnak – Frissítve
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
Friss
Vállalat
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Először nem is gondolták problámásnak
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
top 24
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
2026. július 4. 12:17
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
2026. július 4. 08:32
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2026. július 4. 13:53
-
Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
2026. július 4. 11:16




