1p
KKV
237 okot vizsgáltak meg, amiért ágyba bújnak egymással az emberek. A végeredmény: a férfiak és nők nagyjából ugyanazért szexelnek. Elsősorban a testi öröm számít, nem pedig a szívügyek
237 okot vizsgáltak meg, amiért ágyba bújnak egymással az emberek. A végeredmény: a férfiak és nők nagyjából ugyanazért szexelnek. Elsősorban a testi öröm számít, nem pedig a szívügyek

Miért szexelünk?
A megkérdezett fiatal férfiak és nők ugyanazokat az indokokat jelölték meg az első helyeken: vonzódnak a másik félhez, fizikai örömökre vágynak, vagy egyszerűen „jól esik”. A 25 leggyakrabban megjelölt indok közül 20 megegyezik a nőknél és a férfiaknál.

Kifejezni a szerelmet, a ragaszkodást – ez mindkét nem esetében bekerült a top 10-be. Az első helyet azonban egyértelmű fölénnyel a következő indok szerezte meg: „Vonzónak találtam a partnert.”

A texasi egyetem kutatói öt éven át végezték a témában kutatásaikat. „Számos sztereotípiát sikerült megcáfolnunk, többek között azt is, hogy a férfiak a testi öröm miatt vágynak a szexre, a nők viszont szerelmet akarnak. " Korántsem ezt tapasztaltuk – mondta az egyetem klinikai pszichológiai professzora, Cindy Meston.

A kutatók az első körben 444, 17 és 52 év közötti férfi és nő válaszai alapján egy 237 tételből álló listát állítottak össze, melyeken azok a lehetséges okok szerepeltek, amiért az emberek szexelnek. A lista meglehetősen aprólékos, és talán teljeskörű is: szerepel rajta a „Mert jó móka”, ami a férfiaknál 4., a nőknél 8. helyen végzett, de rákerült a listára a „Szexuális úton terjedő betegséggel szeretnék megfertőzni valakit” indok is, ez a nőknél az utolsó helyezett volt.

Miután a hosszadalmas lista elkészült, 1549 felsőoktatásban tanuló, pszichológiát hallgató diákot kértek meg arra, értékeljék 1-től 5-ig terjedő skálán a lehetséges indokokat saját tapasztalataik alapján. A nemek között végül nem tapasztaltak jelentős különbségeket. Az elmondható, hogy a férfiak szex ügyében opportunistábbak: ha a szexre alkalom kínálkozik, nem haboznak kihasználni. A nők viszont hajlamosabbak azért szexelni, mert úgy érzik, partnerük kedvére kell tenniük.

Meston szerint a fiatalok körében végzett kutatás eredményeitől alaposan eltérnek majd azok, melyeket az idősebb korosztály körében kapnak.

A kutató azt is elmondta: a kedden nyilvánosságra hozott „szex-motivációs lista” óta folyamatosan érkeznek hozzájuk az újabb indokok, amiért az emberek lefekszenek egymással. „Azt hittük, mindenre gondoltunk, amikor összeállítottuk ezt a listát. Most úgy tűnik, egy pár dologgal még ki kell egészítenünk.”

Milliárdok, tinilányok és jó nagy pénisz - ez megy
Szex és földrengés: mitől kaphatunk infarktust?
Inkább a mobil, mint a szex!
Mi a boldog kapcsolat titka?

Forrás: AP

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG