1p
KKV
Az Európai Unió egyes országainak polgárai bő egy évtizeddel hosszabb ideig élnek, mint a másutt lakók, ráadásul hosszabb életkilátás mellett
Az Európai Unió egyes országainak polgárai bő egy évtizeddel hosszabb ideig élnek, mint a másutt lakók, ráadásul hosszabb életkilátás mellett

Az Európai Unió egyes országainak polgárai bő egy évtizeddel hosszabb ideig élnek, mint a másutt lakók, ráadásul hosszabb életkilátás mellett: ötvenedik születésnapjuk után átlagosan további húsz, egészséges esztendőre számíthatnak. Sajnos Magyarország mindkét szempont szerint a sereghajtók közé tartozik.

Egy átfogó vizsgálat eredményeit az angol orvosi hetilap, a Lancet közölte. A tudományos program hátterében az EU vezetésének az a célkitűzése áll, hogy az 55-64 éves embereknek fele 2010-ben még dolgozzon és képes is legyen munkáját ugyanúgy ellátni, mint ifjabb korában. Ez azért volna fontos, mert földrészünk öregszik és mind kevesebben lesznek, akiknek tevékenysége fönntarthatja, eltarthatja az európai országokat.

Carol Jagger és munkatársai az Európai Unió 25 országából gyűjtötték az adatokat 2005-ben. Kiszámolták, hogy az egyes területeken hány éves korra számíthatnak a hölgyek és az urak, de még érdekesebb és szokatlanabb volt annak vizsgálata, hogy az egyes országok lakói ötven éves koruk után hány további olyan egészséges életévre számíthatnak, amikor még munkaképesek.

A megfelelő statisztikákból kikeresték az uniós országok nemzeti össztermékének értékét, a lakosság iskolázottságát és a munkanélküliség arányát is. Megnézték, hogy milyenek a jelenlegi eredmények és vizsgálták a következő időszak kilátásait. Ezt nemcsak az egyes területekre vonatkozólag közlik, hanem foglalkoztak azzal is, hogy van-e különbség a legutóbbi bővítések előtti tizenöt európai uniós ország helyzete és a tíz újabban csatlakozott ország adatai között.

Már első rátekintésre látszik, hogy az alapító országok polgárai általában nemcsak tovább élnek, de 50 éves koruk után lényegesen tovább is élhetnek egészségesen, gyakorlatilag panaszmentesen, mint az unióba csak később betagolódó nemzetek tagjai. A leghosszabb életre a francia hölgyek számíthatnak (85.4 év), de az olaszok csak egy tizedévvel maradnak le (85.3 év). A lista végén a lett hölgyek állnak (79.3 év) és a magyarok (79.4 év).

Az egészséges életévek szempontjából a dán nők vezetnek, akik 50 éves koruk után általában még 24.1 zavartalan esztendőre számíthatnak. Legrosszabb esélye az észteknek (10.4 év) és a magyar nőknek van: a mi hölgyeink átlagban 11.4 egészséges évet remélhetnek csupán az ötvenedik születésnapjuk után.

Kiszámolták a hosszú élet titkát

Szívünk is megérzi az óraátállítást
Szívbarát étrend: nem a keleti ételek a nyerők
Életeket menthet a depresszió felismerése
Vérnyomás: a túl alacsony is problémás lehet
Cigi: a nők leginkább magukat szivatják

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG