A NAV munkatársai az ekáer adatai alapján ellenőriztek egy fémmegmunkálással foglalkozó üzemet, ahol több jogsértést is tapasztaltak. A helyszíni ellenőrzéskor kiderült, hogy a cégnek több mint 1 millió forint meg nem fizetett adótartozása van, melyet többszöri felszólítás ellenére sem rendeztek, ezért lefoglalták az üzemben található több millió forint értékű munkagépeket (esztergagát, kompresszort, marógépet, stb.). Ezen kívül a pénzügyőrök ekáer jogsértést is megállapítottak, illetve a további vizsgálat kiderítette, hogy négy alkalmazott bejelentés nélkül dolgozott. Az ügyben hatósági eljárás indult, a jogsértések ügyében több mint fél millió forint bírság várható.
Így kerülték ki az adózást
Egy másik, az ekáer kontrolladatai alapján végzett ellenőrzés alkalmával egy olyan szójadarát, és pelletet forgalmazó gazdálkodót vizsgáltak, melynek forgalma több mint 100 millió forint eltérést mutatott ki EU-n belül történt beszerzések kapcsán.
Az ekáer bejelentések alapján a cég rendszeresen végzett beszerzéseket vásárolt más tagállamokból, majd ezeket a termékeket Magyarországon továbbszámlázta, így igyekezve kibújni az adófizetés alól. Ezzel egyrészt tisztességtelen piaci előnyre tett szert a jogszabályokat betartó vállalkozókkal szemben, másrészt a központi költségvetést is megkárosította.