1p
KKV
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár termelését a cég szerint nem befolyásolja francia forgalomba helyezési tilalom.

Franciaország megtiltotta az A-osztály, a B-osztály, valamint a CLA forgalomba helyezését, mert légkondicionálóik olyan anyagot tartalmaznak, amelynek használatát nem engedélyezi. Az érintett típusok közül a B osztályú autókat Kecskeméten és Rastattban gyártják, a CLA-k kizárólag Kecskeméten készülnek.

Nem tiltják be egész Európában

A Mercedes-Benz Hungária Kft. közleménye szerint a Mercedes-Benz A-osztály, B-osztály valamint a CLA is érvényes jóváhagyással rendelkezik a KBA-tól (Kraftfahrt-Bundesamt), ez az engedély Európa-szerte érvényes, és gyakorlatilag minden európai piacon hivatalosan regisztrált. Egyedül az illetékes francia hatóság (SIV France) nem végezte még el a formális regisztrációs eljárást. Ennek következtében a felsorolt Mercedes-Benz modellek közül a 2013. június 12. után gyártott autókat jelenleg nem lehet Franciaországban forgalomba helyezni.

A Daimler AG egyeztetéseket folytat minden érintett testülettel, hogy mihamarabb megoldja a kialakult helyzetet.

A Mercedes-Benz gyáraiból 2013 első félévében összesen 173 362 A- és B-osztály, valamint új CLA modellt szállítottak ki, 58 százalékkkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A Mercedes-Benz további érezhető növekedést vár a következő hónapokban új piacokon való megjelenésétől. Ezért is nagyon magas a rastatti és a kecskeméti gyárak kihasználtsága a kompakt autók gyártása kapcsán.

Most mi a gáz?Az autók légkondicionáló berendezéseiben használt gáz az európai jog szerint túl környezetszennyező, a német autógyártó pedig ez év január 1-jétől nem hozhatna forgalomba olyan új gépkocsit, amelynek légkondicionálójában ez az úgynevezett R134a jelű gáz található. Az amerikai vállalatok pedig idő közben ki is dolgoztak egy olyan gázt, amely környezetkímélőbb, mint a betiltott. A Daimler mindazonáltal azt állítja, hogy az új gáz 14 tesztből 10 esetben kigyulladt és tüzet okozott, egyszóval tűzveszélyes. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG