1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
A Figyelő legfrissebb, Top 200-as listája szerint General Electric (GE) Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. megelőzte a Nokiát, és így a harmadik helyezett lett, második továbbra is az Audi.

Az olajtársaság 5.343 milliárd forintos 2011-es nettó árbevétellel vezeti a Figyelő TOP listáját, amelyen az Audi Hungaria Motor Kft. a második 1.736 milliárdos bevétellel. A Mol és az Audi is megőrizte 2010-es helyezését, a harmadik helyet azonban a 2010-ben még negyedik General Electric (GE) Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. érte el, így a tavalyi harmadik, Nokia Komárom Kft, a frissen közölt lista szerint a hatodik helyre szorult vissza. A GE 1.180 milliárd forintos 2011-es nettó árbevétellel került fel a képzeletbeli dobogóra.

1. Mol Nyrt.
2. Audi Hungaria Motor Kft.
3. GE Hungary Kft.
4. E.ON Földgáz Trade Zrt.
5. Samsung Electronics Magyar Zrt.
6. Nokia Komárom Kft.
7. Philips Magyarország
8. Magyar Villamos Művek Zrt.
9. Tesco-Globál Áruházak Zrt.
10. Magyar Telekom Nyrt.

Idén negyedik lett az E.On Hungária 793,8 milliárd forintos, ötödik a Samsung Electronics Magyar Zrt., szintén 793 milliárd forint feletti nettó árbevétellel. Az első tízbe bekerült még a Nokia, a Philips Magyarország, az MVM, a Tesco és a Magyar Telekom is.

A listát záró Bonduelle Central Europe Zöldségfeldolgozó Kft. 33,3 milliárd forintos nettó árbevétellel zárt tavaly. A TOP 200-ból 158 cég zárta üzemi nyereséggel 2011-et, ez 12-vel több mint a megelőző évben, míg a TOP 200 üzemi eredménye 50 százalékkal nőtt egy év alatt, az adózott nyereség pedig 56 százalékkal emelkedett - derül ki a Figyelő csütörtöki számából.

A tavalyi eredményről itt olvashat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG