Olaszország jó piaci lehetőséget kínál a magyar meggytermelők számára - mondta Csizmadia György, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke, a Gyümölcs Főbizottság elnöke az MTI-nek szerdán a Macfrut szakkiállításon, az olaszországi Cesenában.
A szerdán megnyílt észak-olaszországi három napos szakmai bemutatón a magyar termelők egyebek között meggylekvárral, meggylével és meggypálinkával mutatkoztak be.
Az alelnök rámutatott: a gasztronómiában előretörtek a félkész termékek, ez új lehetőségeket kínál a magyar meggytermékeknek. A különleges ízvilágú magyar meggynek a gyümölcslémixekben is helye lehet - tette hozzá a szakember.
Kitért arra, hogy a meggytermesztés fejlesztése a biológiailag ellenálló meggyfajták előtérbe kerülésével elengedhetetlen. Az ehhez kapcsolódó projektek finanszírozását azonban meg kell oldani - jegyezte meg, főként a piaci alapú előfinanszírozási rendszer megoldását sürgetve.
Ha ez a megoldódik, akkor Magyarországon mintegy 20 ezer hektáros meggyültetvény-rendszer alakítható ki korszerű fajtaszerkezetű és technológiájú ültetvényekkel - vélte. Ezeknek az ültetvényeknek a hektáronkénti támogatottsági szintje mintegy 3 millió forint volna, ami 40-5 százalékos támogatottsági szintet jelentene - tette hozzá.
A mintegy 650 termelőt integráló debreceni Észak-Alföldi Termelői Értékesítő Szövetkezet elnöke, Gulyás Imre az MTI-nek arról beszélt, hogy az európai piac átrendeződik, és ebben a folyamatban a magyar meggy egyre nagyobb szerephez juthat. Jelezte: Németországban, Magyarország legnagyobb meggypiacán visszaszorulóban van a saját termelés. De a magyar meggynek jó piaca lehet Olaszország is. Itt korábban is jelen volt ez a magyar gyümölcs, néhány éve azonban megszűntek az eladások, de most ismét érdeklődés mutatkozik a magyar meggy iránt.
Az Észak-Alföldi Termelői Értékesítő Szövetkezethez tartozó termelők az idén több mint 5 ezer tonna meggyet termeltek, ebből meggybefőtt készült. Az Észak-Alföldi TÉSZ a második legnagyobb ilyen szervezet az országban. A szövetkezet árbevétele az idén várhatóan megközelíti a 4 milliárd forintot, szemben a tavalyi 3,1 milliárd forinttal. A meggyből származó árbevétel az összes bevétel mintegy kétharmadát adja.
Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke a kiállítás megnyitását megelőzően az MTI-t tájékoztatta arról, hogy az idén mintegy 65 ezer tonna meggy termett Magyarországon. Az elnök szerint ez a közepes termés a lassú kitavaszodásnak, a rövid virágzási időszaknak és a méhek hiányának következménye. Ezek a problémák főként a Duna-Tisza közén sújtották a meggyültetvényeket.
A magyar meggy promóciós megjelenését a Macfrut szakkiállításon a Hand Kereskedelmi Kft. szervezte. Az élvonalbeli kertészeti technológiákat - egyebek között hűtőházakat, válogatógépeket, csomagoló-berendezéseket és öntözési technológiát - kínáló cég ügyvezető igazgatója, Füredi Gábor elmondta, hogy a Macfrut szervezőivel kialakult több éves jó munkakapcsolatnak köszönhetően a magyar meggytermékeket az idei cesenai szakvásáron díjmentes stand biztosításával támogatták a vásár rendezői.
Az idei Macfrut Zöldség-Gyümölcs Technológiai és Kereskedelmi Szakvásárt szeptember 25-27. között tartják Cesenában. A vásáron mintegy 800 kiállító, főként Olaszországból, a mediterrán térségből, Kelet-Európából és Dél-Amerikából mutatja be termékeit. A kiállítás három napján több mint 20 ezer szakmai látogatót várnak a szervezők.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
9 órája
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
9 órája
-
Megfázott a forint, nem bírt el az euróval
9 órája
-
Kilőtt az OTP, fordulatot hozott a hétfői kereskedés
10 órája
-
Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
10 órája
-
Trump bevinne egy gyomrost a bankoknak, ez rontotta el az amerikai nyitást
11 órája
-
Ha ezt Trump megcsinálja, összeomlik a NATO?
11 órája
- Fideszesek mattolták meg Lázár János grandiózus terveit
- Magyar Péter diadalmaskodott a bíróságon, jön a helyreigazítás?
- Azonnal reagáltak Nagy Mártonék: hiába ült fel a nagy beteg, a magyar ipar ebből nem sokat érez
- Jön az ónos eső, rendkívüli intézkedést jelentett be az operatív törzs
- Hajdú Péter nem meri felvenni milliós rolexét...vagy mégis?
- Kiderült, miért nyomoznak Kósa Lajos rokonának cégénél
- Hasznos dokumentumot tett közzé a NAV – ezt ne felejtse el!
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Percek alatt csináltak ócskavasat az orosz és kínai fegyverekből az amerikaiak Venezuelában 2026. január 6. 05:49
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
A Fed elnöke ellen indított hadjárat könnyen visszafelé sülhet el.
Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Évkezdés a Bródyban – újra indulnak az állandó programok, különleges centenáriumi megemlékezéssel
15:54
-
Ideiglenes lezárás a Vörösmarty utcában
15:12
-
Lázár János: kampányüzemmódra vált, a minisztériumi ügyeket a helyettese viszi tovább de január végén jön az új KRESZ!
13:38
-
Autóknak segítettek, leszakadt faágat távolítottak el, pincetűznél oltottak a tűzoltók
10:19
-
Évek óta nem produkált olyan rossz számokat az ipar, mint novemberben
09:58
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot
2026. január 12. 10:02
-
Visszavágott! Harcias üzenet Kuba elnökétől Trumpnak
2026. január 12. 06:28
-
Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
2026. január 12. 10:28
-
Ha ezt Trump megcsinálja, összeomlik a NATO?
2026. január 12. 16:28
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
2026. január 12. 18:46

