1p
KKV
A múlt évi 17 után az idén 15 magyarországi töltőállomását zárja be a Shell és a megmaradó kutak többségénél megszűnik az éjszakai nyitva tartás is.

A Világgazdaság értesülése szerint a szűkülő piac és a kedvezőtlen szabályozási környezet miatt romló üzleti feltételek késztetik a megtakarításra a társaságot, amely az elmúlt három évben veszteséges volt. A takarékoskodás nyomán 2008 óta már több mint ezer munkahely szűnt meg az ország második legnagyobb üzemanyag-kiskereskedőjénél. Az idei évet 230 töltőállomással kezdte a cég, ezt a számot kénytelen tovább csökkenteni.

Erényi Balázs, a Shell Hungary igazgatósági elnöke a tevékenységüket nehezítő szabályozók közül kiemelte a válságadót, illetve annak megszűnését követően az újonnan módosított iparűzési adót, valamint a trafiktörvényt.

A lap megjegyzi, hogy a piac többi szereplője is hasonló gondokkal küzd. Az AGIP Hungária 190 töltőállomásból álló hálózatának optimalizálásán dolgozik. Az OMV kútjainak száma tavaly 180-ról 170-re csökkent. A múlt év végén 360 hazai töltőállomással rendelkező Mol négy kutat zárt be tavaly, igaz, hamarosan egy új töltőállomást is nyit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG