Plusz feladatokért pluszpénzt kaphatnak hamarosan a BKV-járművezetők - közölte a Privátbankárral a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ). Szabó István elnökhelyettes szerint a szakszervezetek nyomására megkezdődött az elsőajtós felszállással és a sofőrökre kényszerített jegyárusítással kapcsolatos rendszer összehangolása.
Ahogy azt közleményükben írták: mindehhez az érdekvédők nyomása kellett, a tulajdonosi jogokat gyakorló BKK ugyanis minden előzetes szakmai egyeztetés nélkül és a technikai feltételek totális hiánya ellenére kényszerítette a pénztárosi és jegyellenőri munkát is a járművezetőkre, eleinte csak a kevésbé forgalmas viszonylatokon.
Hamarosan a részletekről egyeztetnek
Mától azonban még a legforgalmasabb belvárosi viszonylatok egy részén is kell jegyet árulniuk a járművezetőknek, ami biztonsági szempontból is aggályos – közölte Szabó István. Mint írták: a szakszervezetek hónapok óta követelik, hogy kapjanak pénzt a sofőrök a pluszmunkáért, teremtsék meg a technikai, jogi és menetidő feltételeit is a jegyárusítással járó készpénzkezelésnek, s legalább a pillanatnyilag - ahogy fogalmaztak - kaotikus helyzet rendezéséig ne „provokálják” a sofőröket inkognitóban utazó ellenőrök. A szakszervezet szerint ugyanis a sofőröket érvénytelen bérletekkel és jegyekkel rendszeresen próbálják csőbe húzni a BKK emberei, s ha ez sikerül, megbírságolják őket. Ezt egyébként a BKK nem sokkal később cáfolta. Szerintük ugyanis nem hamis, hanem hibás jegyekkel tesztelték a sofőröket.
A VTDSZSZ szerint hamarosan megkezdődik az egyeztetés a BKK-val a részletekről is. Előzetes információk szerint, a fülkéket leghamarabb jövő márciusig építik át – ez akár százmillió forintba is kerülhet -, a jegyek után járó jutalékról azonban a napokban dönthetnek. A sofőrök pluszmunkájának az ellenőrzését azonban nem függesztik fel, ám büntetés helyett átmenetileg csak figyelmeztetést kapnának a pontatlan sofőrök. A további részletekről a BKK a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) kezdeményezésére, egyeztetést folytat a munkáltatók több mint 90 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetséggel, a BKSZSZ és a VTDSZSZ képviselőivel. A BKV igazgatósága november, 21-i ülésén foglalkozik a témával.
A BKV-s szakszervezetek szerint nemcsak pénzt, hanem biztonságosabb fülkét is kapnak a sofőrök.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
26 perce
-
Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
körülbelül 1 órája
-
Leesik az álla: eszelős, űrbéli ingyenreklámot vágtak a menő okostelefonhoz – videó!
2 órája
-
Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
3 órája
-
Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
4 órája
-
Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
4 órája
-
Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
6 órája
Mfor.hu Top24
- Trump lefújta a béketárgyalást: mit lép erre Irán?
- Hirtelen mindenkinek akkumulátor kell
- Orbán Viktor perceken belül nagy bejelentést tesz
- A TV2 szerint hiába állítja Magyar Péter, ők nem tudnak a cégcsoport eladásáról
- Az Európai Bizottság is megszólalt, miután tárgyaltak a Tiszával
- Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz
- Idén sem kezdik el a szegedi vasút kipofozását, de a Tisza Pártnak vannak tervei
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
- Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyit ér a jó forint 2026. április 20. 07:01
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Kétezer milliárd forint zúdulhat a Tisza-kormánnyal az építőiparba 2026. április 20. 08:23
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
Nem ültek asztalhoz az iráni külügyminiszterrel.
26 perce
Makro / Külgazdaság
Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Azt is elmondták, mik a legfontosabb lépések.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Kellemetlenné vált a forgalomszervezés.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30 -
Alig hihető: luxusautójában temették el a kínai férfit – a hatóságok kiásatják az autót2026. április 23. 15:30 -
Tarány Gábor cége repülőgép-fejlesztéssel és kínai gyárépítéssel erősíti nemzetközi pozícióját2026. április 23. 06:30 -
Ki nem találná, miből gazdagodott meg a milliárdos focista2026. április 22. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A befektetőknek is üzent a Tisza-kormány gazdasági minisztere
14:43
-
Láthatatlan AI-használat fenyegeti a cégeket
13:44
-
Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz
12:01
-
Új turisztikai hullám érheti el Magyarországot
11:14
-
Leszakadó térségek: itt a legalacsonyabbak a nyugdíjak Magyarországon
10:35
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter: tartóztassák le a „NER-es oligarchákat”, akik külföldre menekítik a pénzüket
08:06
-
Siklóernyős balesethez érkezett mentőhelikopter az Eged lábához
18:10
-
Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe, Semjén Zsolt sem
17:26
-
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes is lesz a Tisza-kormányban
11:15
-
Elismerések, előléptetések a Rendőr- és Tűzoltónap alkalmából
08:30
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
2026. április 25. 16:41
-
Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
2026. április 26. 09:32
-
Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
2026. április 25. 16:56
-
Korán örülnek Orbán Viktor távozásának az uniós vezetők?
2026. április 26. 06:09
-
Mi lesz a Fidesszel? Az utca emberét kérdeztük a választáson elbukott nagyobbik kormánypárt jövőjéről
2026. április 25. 17:46



