Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
KKV

Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.

Egyre nagyobb gondot okoz az árfolyamváltozás a cégeknek. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredménye szerint ugyanis a szakemberhiány után ez okozza a legnagyobb problémát a vállalkozásoknak. „Már minden harmadik (33 százalék) kkv mondja azt, hogy a cége üzleti tevékenységét akadályozza a folyamatos árfolyamingadozás és az abból fakadó bizonytalanság. Ez jelentős változás az előző negyedévhez (24 százalék) és az egy évvel ezelőtti értékhez képest is (25 százalék). Az infláció és az orosz-ukrán konfliktus következtében a májusi felmérés óta látványosan gyengült a forint az euróhoz képest, így az is elképzelhető, hogy jelenleg már nem is a szakemberhiány, hanem az árfolyamingadozás hátráltatja leginkább a hazai kkv-kat” – részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Egyre több a kihívás. Fotó: Depositphotos
Egyre több a kihívás. Fotó: Depositphotos

A szakemberhiány az első, de a többi kihívás is egyre komolyabb

Az árfolyamingadozást továbbra is a szakemberhiány okozta problémák előzik meg. „A megfelelő munkaerő megtalálása egyre nehezebb. A cégek 41 százaléka nyilatkozott arról, hogy az elmúlt félévben a szakemberhiány jelentette számára a fő kihívást, míg az előző negyedévben ez az arány 33 százalék volt. Ezzel közelítünk a vírus előtti időszakhoz, hiszen legutóbb több mint két évvel ezelőtt volt 40 százalék fölött ez az arány” – mondta el a szakember. Az anyaghiány okozta problémák (26 százalék), az alapvető működési költségek növekedése (20 százalék) és az infláció (19 százalék) ennél ugyan kevésbé meghatározóak, de a cégek jelentős részének nehezítik a működését. 

A koronavírus már nem jelent problémát a cégeknek?

A koronavírus megjelenése óta, negyedévről negyedévre a cégek 9-14 százaléka nyilatkozott arról, hogy a járvány akadályozta az üzleti tevékenységet. Ez az arány mostanra jelentősen, 2 százalékra csökkent, így elmondható, hogy a vállalkozások elsöprő többségének már nem jelent problémát. 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG